bántalmazás

A bántalmazással való motiválás nem elfogadható

Szilágyi Liliána ügyéről és a bántalmazásról beszélgetett Reményiné Csekeő Borbála, a Kék Vonal szakmai vezetője és Grád-Kovács Márta, a 24.hu újságírója. Oldalunkon a 24.hu eredeti cikkéből, „Lehet, hogy csak keresünk valakit, akivel beszélhet. De lehet, hogy mentőt hívunk” egy részletet olvashattok.

Sem egy nagy átéléssel megélt színpadi szerephez, sem egy aranyéremhez, sem egy kitűnő bizonyítványhoz nem elfogadható módszer a bántalmazással való motiválás vagy fenyegetés – állítja Reményiné Csekeő Borbála pszichológus. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetőjével többek között arról beszélgettünk, milyen hatással van egy lelkisegély-szolgálatra, ha kirobban egy olyan ügy, mint Szilágyi Liliánáé, hogy miként kell jól meghallgatni egy bajba jutott fiatalt, illetve kik azok, akik elbírják, ha egy gyerek azzal telefonál, hogy haldoklik az anyukája?

Fel tudja idézni, milyen érzéseket keltett önben, amikor látta Szilágyi Liliána vallomását

Az első érzelmi reakcióm az volt, hogy bármilyen megdöbbentő is, valahogyan mégsem csodálkozom. Nem követem különösebben az úszósportot, de természetesen az elmúlt időszakban megjelent hírek az úszókat ért bántalmazásokról elértek hozzám, és talán kicsit előkészítették a lelkemet. Talán emiatt nem ért annyira váratlanul azzal együtt sem, hogy Liliána története más, egy családon belüli bántalmazás története is. A második gondolatom inkább már egy szakemberi reakció volt: elkezdtem azon gondolkozni, milyen hosszú és nehéz út lehetett eljutni odáig, hogy erről a borzalomról ilyen összeszedetten, befogadhatóan tudott Liliána beszélni. Volt bennem egy olyan érzés is, keresem a szót…, gratuláció…

…elismerés?

Igen, elismerés. Elismerés többek között a pszichológusainak, de mindenkinek, akik ebben segítették, mert kevés esély van a sportolói és a családi közegben is zajló bántásokból úgy »kijönni«, hogy nemcsak egyszerűen megmentem az életemet, hanem ezzel akarok is valamit tenni.

A borzalom, a megdöbbenés és a „de jó lenne, ha ez váratlanabbul érne” mellett ott volt bennem ez a pozitív érzés is: milyen jó, hogy ennek a lánynak segítettek. És jól segítettek.

A 24.hu cikkét az alábbi linkre kattintva olvashatod el: https://24.hu/belfold/2022/01/23/kekvonal-gyermekkrizis-alapitvany-remenyine-csekeo-borbala-interju/

Kép forrása: Pexels

Ha beszélgetni szeretnél, hívj minket!   116-111

Megosztás:

Olvass még többet:

Függőségek

Függőségek

Fontos vagy! - Kamasz krízisek a koronavíruson innen és túl. A Kék Vonal és a dm - Drogrie Markt Magyarország közös kampánya a kamaszok mentális egészségéért. Kiemelt témánk májusban: függőségek. A kampányhoz az illusztrációt készítette: MargarétaLány (Martos Juli)...

Ismerek valakit, aki bántja önmagát

Ismerek valakit, aki bántja önmagát

Ha ismersz valakit, aki szándékosan bántja önmagát (pl. vagdossa magát), fontos, hogy megértsd, valószínűleg a barátod egy nagyobb problémával küzd, aminek az önsértés egy része, esetleg így próbálja a lelki fájdalmát kívülre helyezni és elviselni. Légy türelmes vele...

Mi az a bántalmazás?

Mi az a bántalmazás?

Szabad beszélni arról, ha bántanak A bántalmazás soha sincs rendben. Sosem a te hibád. Függetlenül attól, hogy min mész éppen keresztül, fontos, hogy elmondd valakinek, mi történik.  Van olyan felnőtt, akiben megbízol, és akivel meg tudod osztani, mi történik veled?...

Share This