A tinédzserkori agresszióról és önagresszióról

A tinédzserkori agresszióról és önagresszióról

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője, Reményiné Csekeő Borbála a wmn magazin oldalán osztotta meg gondolatait, a fiataloknál tapasztalt, tragédiákba torkolló agresszióról:

Az elmúlt hetekben egymást érték a tizenévesek agresszív, és önagresszív tetteiről szóló tudósítások a hírekben. Életveszélyes helyzeteket, visszafordíthatatlan tragédiákat okoztak gyerekek maguknak, illetve társaiknak. Felnőttek és kortársak, a szűkebb és tágabb környezet, de az egyszerű hírolvasó is csak kapkodja a fejét a sok szörnyűség között, és joggal kérdezi: mi történik a gyerekkel? Rettenetes közel engedni magunkhoz a gondolatot, hogy egy tizenéves a saját vagy a társa életére tör. Hiszen még gyerekek… Gyerekek, akiket szeretünk gondtalannak és ártatlannak látni. Minden szörnyű hír után elindul a találgatás. Örökölte? Beteg? Elhanyagolták? Bántották? Keressük a válaszokat, hátha segítenek felfogni a felfoghatatlant és megelőzni a megelőzhetőt. Reményiné Csekeő Borbála, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány pszichológusának-szakmai vezetőjének az írása következik. 

Minden emberrel foglalkozó tudomány egyik alapkérdése, hogy az ember viselkedését mennyire határozza meg a hozott anyag, azaz az ösztönök, a gének, a biológia, és hol van ezekhez képest a környezet szerepe. Az agressziót magyarázó elméletek között is sokáig versengett a két nézet, miszerint ösztön vagy szociális tanulás következménye az agresszív viselkedés, de ma már senki nem gondolja, hogy egyértelműen le lehet tenni a garast az egyik vagy a másik mellett.

A széles körben elfogadott, bár folyamatosan vitatott és finomított, frusztráció–agresszió elmélet is köztes álláspontot foglal el. Elismeri, hogy vannak agresszív energiák, de a figyelmet azokra a környezeti frusztrációkra, feszültséget kiváltó helyzetekre irányítja, amelyek ahhoz vezetnek, hogy ezek erőszakos tettekben nyilvánuljanak meg. 

Nem kell „brit tudósokra” bízni magunkat, a népi megfigyelés is azt mondja: a sarokba szorított kutya veszélyes.

De vajon mi szorítja sarokba a gyerekeinket? Mi kelthet egy gyerekben ekkora pusztító feszültséget? 

Sokan mondják, a 18 (17, 16…) éves már nem gyerek!

Egyrészt még az. A 18. szülinapjáig jogilag is, de az idegrendszere érettségét tekintve, hormonálisan, egzisztenciálisan, a családi kapcsolatokban betöltött szerepe szerint jellemzően még évekkel később is gyerek.

Másrészt kérdés, lehetett-e valaha gyerek igazán. A most tizenévesek nagyon hamar szembesülnek olyan szorongásokkal, amik jó esetben a felnőtt világ gondjai kellene hogy legyenek.

Sok családban van egy rosszul értelmezett demokratikus gondolat, miszerint már az egész kicsi gyerekek is tudjanak mindenről, sőt döntsenek ők. Az, hogy a gyerekek előtt ne legyenek tabutémák, hogy az őket érintő változásokról, eseményekről, általuk megérthető szavakkal és minél kevésbé félelmet keltő módon beszéljünk velük, és vegyük komolyan a véleményüket – nagyon fontos.

Az viszont kifejezetten káros, ha a szülő nem bevonja a gyereket, hanem zsilip nélkül ráömleszti az összes saját félelmét, aggodalmát vagy mindazt, ami éppen foglalkoztatja.

A döntésekbe való bevonás sem jelentheti, hogy átadjuk a felnőtt felelősséget.

Egy óvodás dönthesse el, milyen színű pulcsiban megy holnap az oviba, de nem tőle várjuk, hogy válasszon strandpapucs vagy bakancs között októberben.

A lelkisegély-vonalon zajló beszélgetésekből is kiderül, hogy éppen elég döntést kell meghoznia egy gyereknek nap mint nap például a kortárs kapcsolataiban, vagy a továbbtanulás érdekében, ne toljuk rá azoknak a döntéseknek a felelősségét is, amiket nekünk kell vagy kellene meghoznunk!

Egyre többször hallom, hogy válás után kiskamasz gyerekektől várják, hogy tervezze meg a további életét, döntse el, hol fog lakni, melyik szülőjével él, hogyan tartja a kapcsolatot a másikkal. Ez pont olyan káros, mintha semmi beleszólása nem lehetne semmibe.

Persze a közös gondolkodás, a vita, a kompromisszumkeresés sokszor nehéz, de megéri vállalni, mert sem a saját életükből kihagyott gyerekek, sem a felnőtt felelősségvállalásba kényszerítettek nem tudják megélni az életkoruknak megfelelő szerepeket, és ez később nehezen pótolható hiánynak bizonyul majd. 

A tinédzserkori agresszióról és önagresszióról

Kép forrása: Pexels

Mindkét tévút hatalmas mértékű szorongáshoz vezethet. Szorongató megélni a tehetetlenséget, hogy bármit is szeretnék, azt nem veszik figyelembe, az én szavam nem számít, de azt is, hogy minden rajtam múlik, nem támaszkodhatok a szüleimre, hiszen ők támaszkodnak rám. Sarokba szorítva érezheti magát a tehetetlen ember, de az is, akire túl sok terhet raknak.

Nem elég a döntések terhe, rengeteg elvárás is nyomasztja a mai kamaszokat.

Ott vannak a szülői elvárások, amik sokszor köszönő viszonyban sincsenek a serdülő önképével, de ezek mellett egyre hangsúlyosabban ott van a média és a közösségi média, az olyan közelinek tűnő celebekkel, influenszerekkel. A csúcs, a siker, a százezres rajongótábor olyan, mint a délibáb, amely egy karnyújtásnyira lévőnek tetszik, de hiába nyúlsz érte, nem érheted el. Helyette ott vannak a szürke hétköznapok. A testi-lelki poszt-Covid tünetekkel, szomszédban dúló háborúval, gazdasági recesszióval, kenyérgondokkal küszködő családokkal.

A valóság és a vágy közötti szakadék nő, a kontraszt egyre élesebb. Fizikai törvényszerűség, hogy növekszik a feszültség. A csalódás állandóvá válik, leginkább önmagukban. Sokasodnak a veszteségek, és sokszor még elismerve sincsenek.

Közhellyé vált, de ettől még igaz, hogy a mostani kamaszoktól sokkal többet vett el a Covid, mint azt menet közben gondoltuk volna. Túl sok minden maradt el, maradt ki, és kamaszkorban még más az időszámítás: a 16. életév nem pótolható másfél évvel később.

A magány, a szorongás, az általános lehangoltság gyakoribb témává vált a Coviddal kapcsolatos korlátozások alatt, de a számok nem mentek vissza járvány előtti szintre később sem.

Sok a negatív érzés, sok a stressz, sok a veszteség,

mégsem ez a legnagyobb veszély. A negatív érzelmeknek nem feltétlenül kell agresszív vagy önagresszív vulkánként rombolniuk. Nem önmagában a veszteség, a csalódás, a szomorúság vagy a harag a gond, hanem az, ha nem tudunk ezekkel bánni. A negatív érzelmek kibírhatók, megszelídíthetők, vagy konstruktív hajtóenergiává alakíthatók. Csakhogy ez nem megy magától.

Nem velünk született képesség, hogy az érzelmeinket szabályozni tudjuk. Ráadásul ez olyan tanulási folyamat, ami nem igazán megy autodidakta módszerekkel. Kell a minta, kell a kapcsolat. Először is kell egy gondoskodó felnőtt, aki a gyerek élete hajnalán minél többször csak rá figyel. Annyira figyel, annyira ráhangolódik a csecsemőre, hogy tudni fogja, mit érez, mire van szüksége. Később is kibírja, ha a gyerek szomorú, csalódott vagy éppen dühös.

A jó szülő nem akarja a rossz érzéseket gyorsan semmissé tenni, éppen ellenkezőleg: segít a gyerekének kapcsolódni a fájdalomhoz, a haraghoz, elismeri azok jogosságát, és mintát ad arra is, hogy ki lehet ezekből jönni, vagy ha nem megy egyedül, segítséget lehet kérni.

Sokszor ez a folyamat, az érzelemszabályozás fejlődése valahol elakad.

Azt tapasztaljuk, hogy a felnőttkor küszöbére érnek kamaszok úgy, hogy beazonosítani sem tudják a saját érzéseiket. Nehezen verbalizálják, ami bennük zajlik, így nehezen tudnak önazonosan, de társadalmilag elfogadható módon reagálni érzelmeket kiváltó helyzetekben.

Ha keresik ehhez a jó mintákat, nehéz helyzetben vannak. Ne várjunk a gyerekektől többet, mint amit a felnőttektől várunk!

Bár 2005 óta Magyarországon zéró tolerancia van érvényben a gyerekek testi fenyítésével kapcsolatban, még mindig sok családban bántalmazzák a gyerekeket, akár tudatosan, akár azért, mert a szülő sem tart még ott az érzelmei és indulatai szabályozásában, hogy ne üsse meg a gyerekét.

Évente több száz gyerek kér segítséget a Kék Vonalnál fizikai bántalmazás miatt! Egyre több napvilágra került eset tanúskodik arról, hogy a sportegyesületektől kezdve a színházi próbatermeken át a politikai közbeszédig áthatja társadalmunkat a bántalmazás kultúrája. Az erőből kommunikálás, a hatalommal való visszaélés, a fenyegetés, az erőszak rendben van, nincs negatív következménye, sőt tulajdonképpen menő.

Mi lesz ezzel a sok ki sem mondott, igazán meg sem élt rossz érzéssel, ha nincsenek hatékony megküzdési stratégiák, ha nincs kultúrája az erőszakmentes kommunikációnak? Ha a tizenéves nem kap segítséget a feszültségek elviselésére, egyre nagyobb frusztrációtömeg fogja várni azt az utolsó cseppet, amikor átszakad a gát. 

Akár kamaszok által elkövetett ámokfutás, gyilkosság, testi sértés, akár szuicid kísérlet, vagy befejezett öngyilkosság történik, a közvetlen előzmény gyakran a bullying, a kortárs bántalmazás. 

A gyerekek félelmetes szenvedést tudnak egymásnak okozni.

Akár konkrét fizikai atrocitások nélkül is, szó szerint halálra lehet kínozni valakit a kiközösítéssel, az állandó bírálatokkal, megalázással, kinevetéssel. Különösen gyilkos lehet a folyamat, ha otthon sincs egy olyan meleg, érzelmileg biztonságos hátország, amelyben érezheti a gyerek a feltétel nélküli elfogadást, a sosem múló szeretetet. 

A bullying dinamikája abban különbözik a konfliktusoktól, hogy nincs egy konkrét érdekellentét az áldozat és a bántalmazó között. Éppen ezért bárkiből lehet bullying áldozata, aki bármilyen skálán kilóg az adott közösségből. Mert aki kilóg, aki egyedül van, az szabad préda.

A bullying mindig közösségi történet, és a prevenciójához is az egész közösség kell. Egy olyan közösség, amelyben lehet másnak lenni, lehet kilógni, sőt érték a sokszínűség. Amelyben lehet hibázni is és lehet bocsánatot kérni, amelyben kultúrája van a segítségkérésnek és a jóvátételnek.

A tinédzserkori agresszióról és önagresszióról

Kép forrása: Pexels

Nemcsak az iskoláink, de az egész társadalmunk nagyon messze van ettől! Szívszorító olvasni a tragikus, akár öngyilkosságról, akár testi sértésről szóló hírek alatt a bűnbakkeresést. Hol voltak a szülei? Hol volt a pedagógus? Kit lehet – legalább virtuálisan – meglincselni?

A gyerekek félelmetes szenvedést tudnak egymásnak okozni.

Akár konkrét fizikai atrocitások nélkül is, szó szerint halálra lehet kínozni valakit a kiközösítéssel, az állandó bírálatokkal, megalázással, kinevetéssel. Különösen gyilkos lehet a folyamat, ha otthon sincs egy olyan meleg, érzelmileg biztonságos hátország, amelyben érezheti a gyerek a feltétel nélküli elfogadást, a sosem múló szeretetet. 

A bullying dinamikája abban különbözik a konfliktusoktól, hogy nincs egy konkrét érdekellentét az áldozat és a bántalmazó között. Éppen ezért bárkiből lehet bullying áldozata, aki bármilyen skálán kilóg az adott közösségből. Mert aki kilóg, aki egyedül van, az szabad préda.

A bullying mindig közösségi történet, és a prevenciójához is az egész közösség kell. Egy olyan közösség, amelyben lehet másnak lenni, lehet kilógni, sőt érték a sokszínűség. Amelyben lehet hibázni is és lehet bocsánatot kérni, amelyben kultúrája van a segítségkérésnek és a jóvátételnek.

És talán észre sem veszik, hogy amit tesznek, az is pont annak a mentalitásnak része, ami fokozza a gyerekekben gyűlő feszültségeket, és megnehezíti az erőszak prevencióját.

Természetesen nagyon fontos egy-egy erőszakos tett után a felelősségek kivizsgálása, ahogy az is nagyon fontos, hogy legyen következménye annak, ha valaki bánt másokat, visszaél a hatalmával, erejével, vagy éppen nem vigyáz jól a rábízottakra. Azonban a gyerekek érdekét az szolgálná, ha ez a feltárás több lenne felszínes bűnbakkeresésnél.

Bár kamasznak lenni sosem volt könnyű,

és a most tizenéveseket különösen nincs miért irigyelni, a serdülők többsége kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel átvészeli a gyerekkorból a felnőttségig tartó átmenetet, de vannak, akiknek ez egy extrém nehéz útszakasz, vagy az egész út nehezített. A szélsőségesen erőszakos cselekmények történeteiben szinte mindig ott egy mentális betegség. És ebből a szempontból mindegy is, hogy az agresszió merre mutat. Ugyanabból a gyerekből lehet az egyik társaságban áldozat, a másikban elkövető. Ugyanaz az előtörténet, ugyanaz a kilátástalan sarokbaszorítottság vezethet egyik embernél szuicid tetthez, a másiknál akár gyilkossághoz.

A lelkisegély-szolgálatban is nem egyszer hallott mondat: „Félek, bántani fogok valakit, lehet, hogy magamat.”

Ha megelőzésről gondolkodunk, nem lehet nem látni, hogy milyen életveszélyes szakember- és kapacitáshiány van a gyerekek (és a felnőttek) mentális egészségét őrizni vagy helyreállítani hivatott területeken.

Iskola–kórház–családsegítő–pedagógiai szakszolgálat közötti, sok zsákutcás labirintusban próbálnak bízni, kötődni, majd újra bízni, újra kötődni sokat csalódott kamaszok. A gyermekpszichiátriákon több hónapos várólista várja azokat a családokat, amelyek eljutnak annak az elfogadásáig, hogy orvosi segítségre van szükség. Az ingyenes ellátás körei nagyon szűkek a szükségletekhez képest, a magánellátás egyre többeknek elérhetetlen, nemcsak anyagilag, de sokszor földrajzilag, logisztikailag is.

 

Sok serdülőnek fel kell dolgoznia azokat a sebeket, amiket abban a családban szerzett, amelyben most is él, és amelyben most sem tudja megélni azt a biztonságot, amire szüksége van. Hiába látják a szakemberek, hogy sokszor az egész családnak segítségre lenne szüksége, nincs kapacitás, de gyakran a szülők részéről motiváció sincs.

Pedig ha egészségesebb lelkületű tizenévesekre szeretnénk alapozni a jövőt, előbb lelkileg egészséges felnőttekre van szükség. Felnőttekre, akik olyan társadalmat építenek, amelyben minden gyerek testi-lelki-szellemi és erkölcsi fejlődése elsőrendű. Akik mellett a gyerekek valóban gyerekek lehetnek. Akik mellett úgy nőhetnek fel, hogy feltétel nélkül szeretve vannak, és mindig van kire támaszkodniuk, így a negatív érzéseikkel sem egyedül kell megbirkózniuk.

Ha szeretnénk megelőzni az gyerekek által elkövetett erőszakos cselekményeket, nagyon sok olyan felnőttre lesz szükség, akik hitelesen hirdetik, hogy az erőszak semmire sem megoldás.

Reményiné Csekeő Borbála

Ha beszélgetni szeretnél, hívj minket!   116-111

Megosztás:

Olvass még többet:

Anorexia: az egyik legmagasabb halálozású pszichiátriai betegség

Anorexia: az egyik legmagasabb halálozású pszichiátriai betegség

Egy olyan korban és társadalomban élünk, ahol a külső megjelenés sokszor talán a legfontosabbnak tűnő érték. Azonban, ha túlzott mértékben próbálunk megfelelni a jelenlegi szépségideálnak, akkor könnyen elveszíthetjük az egészséges viszonyulást saját testünkhöz. A...

Függőségek

Függőségek

Fontos vagy! - Kamasz krízisek a koronavíruson innen és túl. A Kék Vonal és a dm - Drogrie Markt Magyarország közös kampánya a kamaszok mentális egészségéért. Kiemelt témánk májusban: függőségek. A kampányhoz az illusztrációt készítette: MargarétaLány (Martos Juli)...

Ismerek valakit, aki bántja önmagát

Ismerek valakit, aki bántja önmagát

Ha ismersz valakit, aki szándékosan bántja önmagát (pl. vagdossa magát), fontos, hogy megértsd, valószínűleg a barátod egy nagyobb problémával küzd, aminek az önsértés egy része, esetleg így próbálja a lelki fájdalmát kívülre helyezni és elviselni. Légy türelmes vele...

Mi az a bántalmazás?

Mi az a bántalmazás?

Szabad beszélni arról, ha bántanak A bántalmazás soha sincs rendben. Sosem a te hibád, ha bántanak téged. Függetlenül attól, hogy min mész éppen keresztül, fontos, hogy elmondd valakinek, mi történik.  Van olyan felnőtt, akiben megbízol, és akivel meg tudod osztani,...

Hajléktalanság

Hajléktalanság

A hajléktalanság több, mint pusztán az utcán aludni. Mi az a hajléktalanság? A hajléktalanság az, ha valaki számára nincs egy stabil, biztonságos hely, ahol élni tud. Mindenkinek fontos, hogy legyen egy biztonságos lakhelye. A hajléktalanságba beletartozik az, ha...

Buli és fesztivál kisokos

Buli és fesztivál kisokos

Itt a nyár, és ezzel együtt itt a buli- és fesztiválszezon is. Összeállítottunk nektek egy kisokost, amelyet megismerve felhőtlenül és tudatosan szórakozhattok.  A hasznos tudnivalókat az alkohol, a drogok és a szexualitás témaköreibe gyűjtöttük.Mindent az alkoholról...

A kamaszkor és a férfi test

A kamaszkor és a férfi test

A férfi testtel rendelkezők kamasz korban olyan új dolgokat tapasztalhatnak, mint mélyebb beszédhang vagy a gyakoribb spontán erekciók. Jó, ha tudod, mire számíts a kamaszkor folyamán.  Ebben a cikkben a „férfi test” és a „férfi testtel rendelkezők” kifejezésekkel...

A kamaszkor és a női test

A kamaszkor és a női test

A kamaszkor során minden fiatal számos változáson esik át mind testileg, mint szellemileg. A női testtel rendelkezők többek között olyan új dolgokat tapasztalhatnak, mint mellnövekedés vagy menstruáció. Jó, ha tudod, mire számíts a kamaszkor folyamán.  Ebben a cikkben...

Mit nevezünk szerhasználatnak?

Mit nevezünk szerhasználatnak?

Az emberek többsége élete során használ valamikor bizonyos „befolyásoló” szereket (pl. koffein, vényköteles gyógyszer, alkohol), anélkül, hogy az valódi gondot okozna számára. A szerhasználat akkor válik problémává, amikor elkezdi negatívan befolyásolni az egyén...

Interjú Dr. Hirsch Anikó gyermekpszichiáterrel

Interjú Dr. Hirsch Anikó gyermekpszichiáterrel

Dr. Hirsch Anikó csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermekpszichiáter, pszichoterapeuta szakorvos és pszichodráma pszichoterapeuta. Szakmai tudását több pszichoterápiás módszerspecifikus képzés elvégzésével is bővítette. 2007 óta az MRE Bethesda Gyermekkórház...

Share This