Fontos vagy! Kamasz krízisek a koronavíruson innen és túl

Fontos vagy! – Kamasz krízisek a koronavíruson innen és túl. A Kék Vonal és a dm – Drogrie Markt Magyarország közös kampánya a kamaszok mentális egészségéért. 

Miről szól ez a projektünk?

2021 őszén, egy igazán különleges novemberi napon, a dm – Drogerie Markt Magyarország a teljes bevételének 5%-át felajánlotta a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványnak. A nagylelkű felajánlás célja az volt, hogy a Kék Vonal egy mindenki számára elérhető online programsorozatot indíthasson el 2022 januárjában, amelynek keretében hasznos cikkekkel, podcastokkal, szakemberekkel készült interjúkkal, és online kurzusokon elsajátítható módszerekkel, tippekkel látjuk el a kamaszokat és szüleiket a fiatalok mentális egészségének témájában.

Miért van erre szükség? A 2020 márciusa óta tartó koronavírus járvány a kamaszok életét is nagyban megváltoztatta és megnehezítette. A hozzánk forduló kamaszok hívásaiból, leveleiből egyértelműen érezhető, hogy a fiatalok nincsenek jól, és nagyon kevés segítség érhető el a számukra. A pandémia hatására egyre több kamasz számol be magányról, szorongásokról, félelmekről, depresszív tünetekről, illetve a családon belüli konfliktusokról.

Közös kampányunk célja, hogy a különböző problémákkal küzdő kamaszokat és szüleiket segítsük ennek a nehéz időszaknak az átvészelésében. Ezért 2022 januárjától 5 hónapon át a kamaszokat érintő legfontosabb témákról fogunk meghívott vendégekkel és szakemberekkel beszélgetni, illetve amint a pandémiás előírások engedik, a gyermekotthonokban élő fiatalokat egy színházi programsorozattal is megszólítjuk majd.

Kiemelt témáink:

2022 január – stressz, szorongás, évkezdés

2022 február – online biztonság és mentális egészség, online bullying

2022 március – serdülőkori depresszió, önbántás, megküzdés

2022 április – étkezési zavarok és testkép

2022 május – függőségek

Hol lesznek elérhetőek a kampányhoz tartozó tartalmaink?

Kamaszoknak: érdemes lesz figyelni az Instagram és a TikTok oldalainkat, mert nagyon izgalmas online beszélgetésekkel készülünk jól ismert influenszerekkel és szakemberekkel a havi témáinkról! Ezen kívül a közösségi média posztjainkban is folyamatosan fogunk megosztani olyan tippeket és információkat, amelyek a mentális egészség megőrzéséről szólnak. Weboldalunkat pedig hasznos cikkekel bővítjük minden hónapban.

Szülőknek: a szülőknek sincs könnyű dolgok ebben az időszakban, ezért a számukra a mentális egészség területén tapasztalt szakemberekkel készült podcast sorozatot indítunk, illetve gyermekvédelemben jártas szakemberekkel készítünk interjúkat is. Ezen kívül hamarosan indul email kurzusunk, amelyben a segítő beszélgetés alapjaival fogjuk megismertetni a szülőket, azért hogy olyan kommunikációs eszközöket adjunk a kezükbe, amelyek segítik a kamaszok gyerekek lelki támogatását a pandémia alatt.

Támogató

Ez a projekt a dm – Drogerie Markt Magyarország támogatásával jött létre, melyet ezúton is nagyon köszönünk!

Az email kurzusra itt lehet feliratkozni:

Kapcsolódó anyagaink

Serdülőkori stressz, és a stressz kezelése

Serdülőkori stressz, és a stressz kezelése

Elkezdődött az év és talán éppen most állsz nagyobb változások előtt, legyen az felvételi, vizsgaidőszak, vagy a meghozott újévi fogadalmak betartása. Ezek a döntések, vagy megoldandó feladatok stresszel járhatnak, ami befolyásolhatja a mindennapjaidat. Amiről ebben a...

Öngyilkosságot követő gyász

Öngyilkosságot követő gyász

Nehéz a halál és az emberi mulandóság témájáról nyíltan beszélni, pedig a veszteségek és a gyász az életünk része. Ezért nagyon fontos, hogy szenteljünk időt a gyász szakaszainak megélésére! Különösen fontos ez, amikor a feldolgozás nehezített. És az öngyilkosságot...

Hogyan segíts, ha egy barátod öngyilkos akar lenni

Hogyan segíts, ha egy barátod öngyilkos akar lenni

Kevés rosszabb dolog létezik annál, mint amikor egy barátodat vagy szerettedet szenvedni látod. A depresszió és az öngyilkos gondolatok jelei lehetnek fájóan ordítóak vagy akár egészen apróak. Lehet, hogy nyíltan segítséget kérnek tőled, de az is megtörténhet, hogy...

Serdülőkori depresszió – Honnan tudom, ha depressziós vagyok?

Serdülőkori depresszió – Honnan tudom, ha depressziós vagyok?

A depresszió egy jól kezelhető betegség. Különösen, ha ezt egy szakember időben megállapítja, és nem marad az érintett a betegséggel egyedül. Ezért nagyon fontos, hogy ha saját magad vagy valaki a környezetedben érintett lehet, kérj segítséget! Amiről ebben a cikkben...

Testi változások a kamaszkorban

Testi változások a kamaszkorban

A testünk a fizikai része annak, akik vagyunk. A részünk, amit mi és mások is minden nap látunk. A testi változások kamaszkorban pedig teljesen normális velejárói a testünk fejlődésének. Amiről ebben a cikkben olvashatsz: A test idővel változik. Milyen testi...

Kortársak közötti online szexuális zaklatás

Kortársak közötti online szexuális zaklatás

A tizenévesek közösségi élete, az ismerkedés, a barátságok fenntartása, de még a konfliktusok kibontakozása és megoldása is egyre inkább az online térben történik – ha tetszik ez, ha nem. Az online zaklatás Az online szexuális zaklatás olyan kéretlen szexuális...

Drogok

Drogok

A kamasz közösségekben nagyon nagy a csoportnyomás, ami miatt sokan úgy érzik, hogy elkéstek valamivel. Mit kell tudnod minderről?Gondoltad volna? Az első szerhasználatra átlagosan 13 és fél évesen kerül sor, és bár a marihuána és a hasis továbbra is vezeti a 18 év...

Menstruáció: fontos tudnivalók

Menstruáció: fontos tudnivalók

Mikor fog megjönni? Hogyan fogom ezt kezelni? Milyen érzés? Sokak tesznek fel ehhez hasonló kérdéseket a Kék Vonalon a menstruációval kapcsolatban. Ezért összegyűjtöttünk  néhány fontos tudnivalót a menstruációval, a személyes higiéniával és a premenstruációs...

Mi az a „digitális detox”?

Mi az a „digitális detox”?

„Digitális detoxnak” nevezzük azt, amikor egy időre felhagysz telefonod, számítógéped, tévéd, játék konzolod vagy más digitális eszközöd használatával. Miért lehet hasznos? A képernyőtől való eltávolodásnak számos pozitív hatása van a fizikai és mentális egészségre...

Szexuális irányultság és nemi azonosság

Szexuális irányultság és nemi azonosság

Van néhány fogalom, amit érdemes tisztába tenni. Olvasd el a cikket a szexuális irányultságról, nemi azonosságról! Mit jelent a szexuális irányultság és a nemi azonosság? A szexualitás irányultságod azt mutatja, hogy melyik nemhez vonzódsz testileg és érzelmileg....

Mi az az internetes zaklatás?

Mi az az internetes zaklatás?

Az internetes zaklatás egy olyan jelenség, amikor valaki a technológiát használja fel arra a célra, hogy bántson, fenyegessen, bosszantson, irányítson vagy zaklasson egy másik embert. Így történik Történhet üzenetben, emailben, közösségi médiában folytatott chat...

Kortársnyomás és beilleszkedés

Kortársnyomás és beilleszkedés

Gyakran érezheted úgy, hogy az osztálytársaid, barátaid rá akarnak beszélni valami olyan tevékenységre, ami számodra kellemetlen, vagy amivel nem értesz egyet. Lehet, hogy a többiek mind azt csinálják, te mégsem akarod megtenni, és ezért nyomást gyakorolnak rád,...

Barátok támogatása

Barátok támogatása

Amikor egy barátunk szomorúnak és szokatlanul csendesnek tűnik, lehet, hogy nem értjük mi történik vele, és aggódunk miatta. Nem vagy biztos benne, hogyan is segíts Néha észrevesszük, hogy az egyik barátunk hangulata megváltozott. Ha ez sokáig tart, aggódni kezdünk...

Hogyan beszélgess a gyerekekkel az online ismerkedésről?

Hogyan beszélgess a gyerekekkel az online ismerkedésről?

Tippek 7 pontban felnőtteknek az online ismerkedés lehetőségeiről és veszélyeiről.  A neten való ismerkedés a tizenévesek mindennapjainak a részévé vált, ezért fontos kérdés, hogyan beszélgessünk a gyerekekkel az online ismerkedésről? 1. az online ismerkedés veszélyei...

Néhány fontos átgondolni való a közösségi oldalak kapcsán

Néhány fontos átgondolni való a közösségi oldalak kapcsán

Ezeket a kérdésköröket érdemes a gyerekekkel is átbeszélni, felmérni, hogy mennyire ismerik az adatvédelmi lehetőségeket, illetve hogy hogyan használják a jelszavaikat. Adatvédelmi beállítások ismerete Érdemes végignézni az egyes oldalak adatvédelmi beállításait, hogy...

Hogyan beszélgess gyerekekkel a videójátékokról?

Hogyan beszélgess gyerekekkel a videójátékokról?

Manapság egyre több időt tölthetnek a gyerekek képernyő előtt. Kíváncsi vagy, hogy mit csinál ilyenkor? Aggódsz, hogy hová vezethet ez? Adunk néhány tippet arról, hogyan beszélgess gyerekekkel a videójátékokról. 1. Kezdjük most is azzal, hogy egyáltalán beszélgess...

Mi az a grooming?

Mi az a grooming?

Kevesen ismerik a grooming fogalmát, pedig nagyon sok fiatallal megtörténik, hogy egy felnőtt ártó szándékkal próbálja becserkészni őket online. Arra használják ezt az angol kifejezést, amikor egy felnőtt interneten keresztül épít ki ismeretséget egy gyerekkel, azzal...

Hogyan beszélgess gyerekekkel az iskolakezdésről?

Hogyan beszélgess gyerekekkel az iskolakezdésről?

  Hogyan beszélgess gyerekekkel az iskolakezdésről?   A vakáció után a gyermekek hétköznapjait újra az iskola és az iskolába járás tölti majd ki. Sok kérdés merülhet fel akkor is, ha új osztályban vagy iskolában, esetleg elsőben kezdi meg a tanévet a nebuló....

További projektjeink

Felelős Felnőtt

Felelős Felnőtt

Mit jelent az, ha valaki felelős felnőtt? Akkor is lehetek az, ha nem vagyok sem szülő, sem tanár, és nem is foglalkozom hivatásszerűen fiatalokkal? Mit jelent a felelősség fogalma a gyerekek és a kamaszok perspektívájából? Kiderül a Kék Vonal #FelelősFelnőtt...

Deshame II. projekt

Deshame II. projekt

Kortársak közötti online szexuális zaklatás - Értsük meg, előzzük meg, reagáljunk rá!  Miről szól ez a projektünk? A deSHAME projekt a Childnet International (Egyesült Királyság), a Kék Vonal (Magyarország), a Red Barnet (Dánia) és az UCLan (Egyesült Királyság)...

Így kérj segítséget…

Így kérj segítséget…

45 perces óravázlatok a gyerekek mentális egészségéért. Miről szól ez a projektünk? A koronavírus-járvány terjedése miatt tapasztaljuk, hogy a gyerekeknek nehezebb segítséget kérniük. De az őket körülvevő felnőttek dolga sem egyszerűbb: az online térbe szorult...

Share This