A gyermekbántalmazás olyan, gyermekek ellen elkövetett viselkedésforma, amely tényleges vagy potenciális fizikai, illetve lelki károsodást okoz a gyereknek, sérti emberi méltóságát, akadályozza a fejlődést. Erőfölényen alapuló kapcsolatban zajlik, az elkövető olyan személy, akinek az lenne a feladata, hogy biztonságot és bizalmat adjon, felelősséget vállaljon a gyerekért. A bántalmazás lehet fizikai, szexuális, érzelmi bántalmazás, de ide tartozik az elhanyagolás is.
Mi számít fizikai bántalmazásnak?
A következőkben a fizikai bántalmazásról és annak hatásairól lesz szó, bár fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a bántalmazás különböző típusai rendszerint nem egyedül járnak. Ahol megszokott a testi fenyítés, ott jó eséllyel jelen van az érzelmi bántalmazás is, az elhanyagolás pedig mindegyik bántalmazási formának megágyazhat, hisz, az elhanyagolt gyerekből könnyebben lehet áldozat. A fizikai bántalmazás a gyermek ellen aktívan elkövetett, testi-lelki autonómiáját és integritását romboló cselekedet. Fizikai bántalmazás esetében az elkövető fenyegeti vagy megsérti a gyermek testi épségét, például megüti, meglöki, megrázza, rángatja. A WHO 2013-ban kiadott jelentésében Európára vonatkozóan a fizikai bántalmazásban a gyerekek 23%-nak volt része. Ezt az érzelmi elhanyagolás (18,4%) és fizikai elhanyagolás (16,3%) követte szintén magas előfordulási gyakorisággal. A szexuális bántalmazás Európa-szerte a gyermekek 9,6%-át érintette.
Gyermekvédelmi törvényünk (a 2005. január 1-jétől hatályos módosított tartalma) rögzíti a testi fenyítés teljes tilalmát, miszerint „a gyermeknek joga van emberi méltósága tiszteletben tartásához, a bántalmazással – fizikai, szexuális vagy lelki erőszakkal –, az elhanyagolással és az információs ártalommal szembeni védelemhez. A gyermek nem vethető alá kínzásnak, testi fenyítésnek és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetésnek, illetve bánásmódnak.”
Nagyobb eséllyel derül fény a bántalmazásra, ha a gyerek segítséget kér, esetleg egy kórházi, orvosi ellátás során derül ki, vagy egy jó szemű pedagógus, iskolapszichológus szúrja ki, hogy baj van. Fontos lenne, hogy a testi fenyítés minden formája a szorítást és rángatást beleértve társadalmi szinten is elutasításra találjon, de ettől még messze vagyunk. Elfogadhatatlan, hogy sok családban a testi fenyítést még mindig elfogadható gyereknevelési eszköznek és nem bántalmazásnak tekintik.
A UNICEF Magyarország végeztetett kutatást 2021-ben, amelynek keretében a magyarok gyermekbántalmazással kapcsolatos attitűdjét vizsgálta. Az 1003 fő megkérdezésével végzett országos kutatás szerint a többség (83%) nem tartja elfogadhatónak, hogy a szülő fizikai fenyítéssel „nevelje” gyermekét. Tizennégy százalék ugyanakkor nem lát ebben kivetnivalót. A megkérdezettek 38%-a szerint egy-egy pofontól nem lesz baja a gyereknek. Ugyanennyien értenek egyet azzal a kijelentéssel, hogy a gyerekeknek elsősorban kötelességei vannak, nem jogai.
Szintén a UNICEF Magyar Bizottsága végzett nem reprezentatív kutatást 1191, 10-19 éves általános- és középiskolai diák körében a gyermekjogokról. Az eredményekből az derült ki, hogy:
- Három gyerekből csak egy tudja, hogy vannak különleges, a felnőttekétől eltérő jogai, ugyanakkor a gyerekek 88 százaléka szerint fontos lenne, hogy ők is megismerhessék jogaikat.
- A megkérdezettek fele úgy gondolja, hogy a felnőttek nem engedik, hogy beleszóljanak az őket érintő kérdésekbe, és minden ötödik gyerek szerint a felnőttek nem tisztelik a gyerekeket.
- A válaszadók 44 százaléka, tehát közel minden második gyerek gondolja úgy, hogy egy pofon, vagy ha megütik, nem számít erőszaknak.
- Három gyerekből kettő nem kér segítséget, ha megsértették jogait, és a gyerekek fele nem is tud ilyenről a környezetében.
Milyen következményei lehetnek a rendszeres fizikai bántalmazásnak?
Bizonyított tény, hogy a gyermekkori élmények nagyban befolyásolják a későbbi személyiségfejlődést. Egy támogató és gondoskodó, biztonságot és elfogadást nyújtó családi környezetben ki tudnak bontakozni az egészséges, érett felnőtt működéshez szükséges megküzdési módok és képességek. Ezzel szemben, bántalmazó környezetben, ahol nincs elfogadás, nem lehet hibázni, a véleményt pofonnal jutalmazzák, és nem kell sokat tenni azért, hogy ütésre lendüljön a kéz, a gyerek mind testi, mind a lelki fejlődése szempontjából veszélyeztetettnek számít.
Különösen, ha ez a környezet a család, a bántalmazás korán kezdődik és hosszan, az egész gyerekkoron átívelően tart. Kiemelendő, hogy a családon belüli bántalmazás, akkor is, ha nem a gyerek ellen követik el, traumatizáló hatású. Ha a szülők kiabálnak egymással, esetleg fizikai bántalmazás is történik egyik vagy másik sérelmére, lelki értelemben ugyanolyan káros, mintha őt ütnék.
Később, akár már a felnőttkorban előfordulhat, hogy egy-egy betegség a beteg közelmúltjában átélt erőteljes stressz-és/vagy veszteségélményekkel összefüggésben lángol fel, de lehetséges, hogy nem önmagában, hanem a gyermekkori traumatikus élményeket triggerelő eseményként, azaz gyerekkori sebeket felszakítva jelenik meg. Magyarul azért lángolt fel a betegség, mert egy traumatikus eseményhez kapcsolódik. Nemzetközi színtéren az első nagyszabású longitudinális vizsgálat a gyerekkori bántalmazás hosszútávú hatásait illetően az Egyesült Államokban készült „Adverse Childhood Experiences Study” (ACE) néven. Ennek eredményei bizonyították, hogy a családon belül elszenvedett gyermekkori traumatikus élmények erős előrejelzője mind a mentális zavaroknak, mind a multiplex szomatikus következményeknek (pl. krónikus fájdalom, irritábilis bélszindróma, légzőszervi betegségek, elhízás stb.).
Mit tehetek ha már megütöttem?
“A te érdekedben teszem”, “Meg fogod ezt még köszönni” — mondatok sok mai felnőttnek csenghetnek ismerősen a saját gyerekkorából. Ahogy fentebb írtuk, a bántalmazó gyermekkor megdolgozatlan élményei, a stresszel való jó megküzdések hiánya miatt előfordulhat, hogy az egykori bántalmazott gyerek elkövetővé válik, mert egyszerűen nem bírja kezelni a gyermekneveléssel járó, nem egyszer kemény stresszhelyzeteket.
Gyereket nevelni nem egyszerű és ezt a fáradtság, a serdülőkorral járó feszültségek tovább nehezítik. Talán kimondhatjuk, hogy nincs olyan szülő, akit ne öntött volna el soha az indulat, más kérdés, hogy ezt tudja-e szabályozni, vagy ilyenkor mindig elcsattan egy pofon, esetleg történik valami olyasmi, ami már bántalmazásnak számít.
Az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) 2003-ban folytatott egy közvéleménykutatást, amelynek középpontjában is a gyermekkori testi fenyítés áldozatai álltak. Eredményeik szerint a gyermekkorukban súlyos fizikai erőszakot, verést elszenvedettek 40 százaléka üti meg időnként a gyerekét, és 4 százaléka gyakran.
Mégis mit tehetünk, ha problémánk van a témában? Nem könnyű beismerni, hogy gondunk van az agressziószabályozással. Szülőségünk kérdőjeleződhet meg, de ott lehet a szégyen, ami magával hozhatja a probléma bagatellizálását, hárítását. Ha nehezen kezeljük az indulatainkat, fontos, hogy keressünk segítséget. Ez nem szégyellnivaló, ellenkezőleg: egy igazán felelősségteljes döntés. Beszéljünk őszintén a gyerekkel, kérjünk bocsánatot, mondjuk el, hogy ez nincs rendben és segítséget fogunk kérni. Mindig van lehetőség gyógyulni, változtatni.
Ha felnőttként tudomásunkra jut, hogy egy gyerekeket rendszeresen bántalmaznak, ismeretlenül is tehetünk jelzést a területi Gyermekjóléti Szolgálat/Családsegítő Központ felé, sőt kötelességünk is.
Forrás:
Ujhelyiné Nagy, A., & Kuritárné Szabó, I. (2020). Az ártalmas gyermekkori élmények hatása a felnőttkori egészségi állapotra – szakirodalmi összefoglaló. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika, 21(1), 1-36. DOI: 10.1556/0406.21.2020.008
