Barion Pixel

Gyakori témák

A függőségekről – mit tehetünk szülőként?

2023. augusztus 25.
A függőségekről – mit tehetünk szülőként?

Becslések szerint hazánkban 400 ezer gyermek él alkoholista szülővel. A tizenévesek több mint negyede bevallottan fogyasztott már életében valamilyen illegális drogot, és a fejlett országokban a kamaszok fele okostelefon-függőnek vallja magát.

Szülőként többféle módon is érinthet a függőségek témája. Talán, ami először eszünkbe jut, az a tizenéves korú gyerekekért aggódó anya, apa képe. Nagyon ijesztő lehet, ha felmerül benned, hogy a gyermeked érintett, mert gondjai vannak a szerhasználattal, függőséggel. Emellett úgy is érintett lehetsz, hogy a társad, esetleg más rokonotok szenvedélybeteg, és együtt neveltek gyermek(ek)et, illetve hatással lehet rájuk a nagyszülő vagy más rokon függősége. Az is előfordulhat, hogy mardos a bűntudat, mert a saját függőséged miatt nem tudod felelősségteljesen ellátni a szülői feladataidat, nem tudsz ott lenni a gyermeked mellett. Ebben a cikkben szeretnénk a legfontosabb tudnivalók összegyűjtésével kapaszkodót nyújtani számodra ezekhez a megterhelő helyzetekhez.

Mikor beszélhetünk függőségről?

Függőségről akkor beszélünk, ha valaki képtelen önerőből abbahagyni valamilyen anyag fogyasztását vagy valamilyen viselkedési formát. Többféle függőséget különböztetünk meg: beszélhetünk lelki (mentális) és fizikai függőségről.

Függőség tárgya szerint beszélhetünk kémiai és viselkedési függőségről, addikcióról. Előbbinél az érintett rabja lehet különböző „befolyásoló szereknek”, például alkohol, kábítószer, gyógyszerek, cigaretta, utóbbinál pedig valamilyen viselkedésnek, mint például a szerencsejáték, (online) játék, telefon, számítógép vagy (közösségi) média használata, vásárlás, szex, pornónézés, amelynek nem tud egészséges határt szabni.

A fentieken túl szinte végtelen a variációs lehetőség arra, hogy milyen kötődés, ragaszkodás válik betegséggé: létezik például társ- vagy munkafüggőség is.

Többek között az alábbi jelek utalhatnak arra, hogy valaki függő:

  • ha már nem képes kontrollálni és határt szabni annak, hogy mikor és mennyi alkoholt iszik / szert fogyaszt / játszik stb.
  • annak ellenére, hogy már nagyon rosszul érzi magát, mégsem tudja abbahagyni az adott szer használatát vagy a cselekvést
  • erős késztetés vagy szünet nélküli sóvárgás a szer, az alkohol vagy a cselekvés iránt
  • elzárkózás vagy titkolózás a család és a barátok előtt
  • érdeklődés elvesztése a korábban fontos tevékenységek iránt
  • iskolával vagy munkával kapcsolatos problémák, például romló jegyek vagy hiányzások
  • változások a baráti/szociális kapcsolatokban
  • sikertelenek leszokási kísérletek
  • a függőséget előidéző szer nélkül képtelenség a szórakozásra / az örömre
  • szorongás, harag vagy depresszió
  • agresszív viselkedés, hangulatingadozások
  • megváltozott alvási szokások
  • elvonási tünetek a szerhasználat vagy viselkedés abbahagyásakor
  • szükség egyre több drogra / alkoholra / szerre ugyanazon hatás eléréséhez
  • étkezési szokások megváltozása, beleértve a fogyást és a súlygyarapodást is
  • kábítószer vagy alkohol használata a problémák elfelejtésére vagy kikapcsolódásként
  • sok idő töltése annak kitalálásával, hogyan szerezzen kábítószert
  • extrém viselkedés (például lopás vagy értékek eladása) annak érdekében, hogy hozzáférhessen a függősége tárgyához.

Ha valaki függőségtől szenved, az jelenthet súlyos mentális, fizikai és szociális veszélyeket is nemcsak saját magára, hanem a környezetére nézve is. Ezért fontos, hogy a függőséggel küzdő minél hamarabb segítséghez jusson.

Fontos felismerni, hogy attól, mert egy bizonyos életszakaszban nagy jelentőséget kap például egy viselkedés (akár számítógépes játék, akár közösségimédia-használat), vagy egészséges keretek, kontrollált körülmények között merül fel a kísérletezés a szerhasználattal vagy alkoholfogyasztással, az még nem ad okot a függőséggel kapcsolatos aggodalomra. Természetesen mindenképpen szükséges a témáról való nyílt kommunikáció, ítélkezésmentes beszélgetés és a veszélyek ismertetése, de a másik megbélyegzése vagy riogatása önmagában semmit nem old meg. Sőt.

Tudsz tenni valamit, hogy megelőzd, hogy a gyermeked függővé váljon?

Tudsz. Már egészen korán. A legfontosabb ebben is a példamutatás. Ezalatt ne csak azt értsd, hogy a saját alkohol-, koffein-, nikotinfogyasztásod minta lehet, hanem azt is, hogy a gyerekek először a szüleiktől látják, hogy mit lehet kezdeni a stresszel, a rossz érzésekkel, hogyan lehet leküzdeni a gátlásokat vagy lecsillapítani az idegességet. Tőled látják, mi kell ahhoz, hogy az ember jól szórakozzon vagy kikapcsolódjon, de azt is, hogy egy kínálást vissza lehet-e utasítani, és ha igen, hogyan, illetve hogyan ellenállni bármilyen veszélyes csábításnak.

Szülőként nem kell és nem is szabad megvárnod, hogy aggasztó jelek utaljanak arra, itt az ideje beszélgetni például a drogokról, az alkoholról vagy más függőségekről. Már fiatal gyermekednél is fontos lehet, hogy támogasd abban, hogy tudjon nemet mondani és vállaljon felelősséget saját magáért, a testi és lelki jóllétéért.

A nemet mondás képessége nagyon fontos, mert nagyon jellemző, hogy a kortárs nyomás hatására kezdődik a szerfogyasztás. Ehhez azt is viselni kell, hogy a gyermeked először rajtad gyakorolja az ellenkezést, a saját akarata érvényesítését és a kritikai gondolkodást!

Talán belátható, hogy egy otthon mindig engedelmes, semmit meg nem kérdőjelező, a saját érzéseit és ellenvéleményét inkább elhallgató gyerek kamaszkorba érve kevésbé fogja tudni önmagát képviselni más közegben.

Ezenkívül pedig az empátia, a köztetek való nyílt és őszinte kommunikáció szintén kulcsfontosságú (témától függetlenül). A problémák felvállalásában, a másikat támogató párbeszédben is jó, ha a szülők példával tudnak elöl járni. Ezek olyan alapok, amelyek megkönnyítik, hogy a szenvedélybetegségről, drogokról, alkoholról tudjatok tabuk nélkül beszélgetni. Ez pedig – a legtöbb esetben titkolózással, tabusítással, elhallgatással, rejtőzködéssel és szégyennel burkolt szenvedélybetegségek esetében – rendkívül fontos lehet. Ha sikerül így beszélgetnetek a témáról, és a gyermeked úgy érzi, hogy bátran feltehet neked kérdéseket, mert nem kell tartania az ítélkezéstől, megszégyenüléstől, akkor nagyon sokat tudsz tenni azért, hogy tudatosabb legyen és tisztában legyen a veszélyekkel és a lehetőségekkel.

Ha pedig arra gyanakszol, hogy problémás szerhasználatban vagy más függőségben érintett a te gyermeked is, akkor is próbálj megértő maradni, kerüld a számonkérést, durva minősítést. Ne feledd, ezzel nem a káros szenvedélyt fogadod el, hanem a gyermekedet!

Minél korábban kezd el valaki különböző szerekkel kísérletezni, annál nagyobb eséllyel lesznek problémái a későbbiekben. Fontos ezért, hogy észrevedd, tudj róla, ha már kipróbált például drogot, de jó, ha tudtára adod, hogy nem fogod megbüntetni, ha őszintén elmondja, hogyan került kapcsolatba a szerrel, miért tette és mit kapott ettől az élménytől. Beszéljétek meg, hogy milyen veszélyekkel jár a szerhasználat.

A szerekről, alkoholról, függőségekről történő nyílt és őszinte beszélgetés mellett sokat tehetsz a gyermekedért, ha:

  • odafigyelsz rá: megfelelő minőségi idő együtt töltésével, odafigyeléssel nemcsak biztonságos alapokat tudsz adni (ami rendkívül lényeges), hanem könnyen észre is vehetsz jeleket, melyek összefüggésben állhatnak a függőséggel.
  • támogatod, hogy találjon magának olyan társaságot, tevékenységet, hobbit, amelyet szívesen csinál, és a megtartó közösség erejét is megtapasztalja.
  • olyan határokat jelöltök ki és olyan szabályokat dolgoztok ki közösen, amelyekhez ő is tartja magát.
  • tudatod vele, hogy ha bajba kerül, rád mindig számíthat.
  • figyelsz magadra is: ahogy te kezeled a nehézségeket és komolyan veszed a saját testi-lelki egészségedet és a függőséggel kapcsolatos viszonyodat, fontos igazodási pont lesz a gyermeked számára.

Hogyan segíthetsz, ha a gyermeked függőségtől szenved?

Ha úgy látod, hogy gyermeked zavartan viselkedik, nem őszinte, kimarad az iskolából, egyre több összetűzésbe keveredik a tanárokkal, diákokkal, romlanak a tanulmányi eredményei és rendszeresen kerül kontrollvesztett állapotba, és emiatt felmerül benned, hogy a (legális vagy illegális) szerhasználat kórossá vált az esetében vagy függőség alakult ki, az alábbiakat fontos észben tartanod:

  • A leszokás és a gyógyulás nem egyszerű, az első lépés ezen az úton a probléma felismerése, a függőség kimondása. Sokan úgy vélik, hogy egyedül is képesek megbirkózni a problémával, de valójában sokkal nehezebb leszokni, mint azt gondolnák, ezért fontos segítő szakemberhez fordulni, terápiás csoporton vagy elvonó kezelésen részt venni, mert a környezetnek kulcsszerepe van.
  • Fontos, ha a gyermeked tud úgy beszélni a problémáiról, hogy nem kell szégyellnie magát.
  • Ha gyermeked azt éli meg, hogy te (vagy a környezetében más) támogatja a változásban, kapcsolódnak hozzá, azzal el lehet érni, hogy motivált legyen.
  • Kerüld a címkézést és a kritizálást, mert az sokszor csak a védekező, hárító, dacos és tagadó válaszokat szüli. Ha ehelyett empatikusan képes vagy valóban figyelni rá és meghallgatni őt, de megosztod vele, hogyan hat rád az ő viselkedése, hogy aggódsz érte, az eredményesebb lehet.
  • Fontos a határok tisztázása. Az empatikus hozzáállás nem azt jelenti, hogy megengedőnek kellene lenned illegális, szabálytalan viselkedésekkel szemben. Fontos tudatni vele, hogy mivel járhat a viselkedése.
  • Az empátiáddal, az értő figyelmeddel és a nyitottságoddal nem a viselkedését vagy a szerhasználatot fogadod el, hanem a gyermekedet magát. Ennek a megtapasztalása pedig döntő jelentőségű lehet egy leszokáshoz vezető úton is.
  • Fontos, hogy mindenkinek más segít. Lehet, hogy van, akinek megoldást jelent egy önsegítő csoport, míg másnak gyógyszeres kezelésre lehet szüksége. Ugyanígy lehet, hogy egy bentlakásos közösség lesz a legjobb út valakinek, míg másnak egy ambuláns terápia jelenthet kiutat. A módszerek és a szakemberek is eltérőek. Segíts, hogy a gyermeked a legmegfelelőbb útra léphessen, és lehetőleg ő is érezhesse, hogy választhat és része a megoldásnak.
  • A függőség ellenszereként fontos lehet egy egészséges alternatív szenvedély megtalálása. Ha hozzá tudod segíteni a gyermekedet, hogy részt vegyen olyan tevékenységben, közösségben, ahol el tud mélyülni egy hobbiban, feladatban, és a közösség ereje is segíti, sokat adhatsz neki.
  • Fontos tudnia a gyermekednek, hogy a függőség nem jelenti azt, hogy gyenge vagy rossz ember. Ha visszaesne, akkor sincs mit szégyellnie, de fontos, hogy minél hamarabb segítséget kapjon.
  • Biztosítsd gyermekedet arról, hogy számíthat rád, ha szüksége van rád. Előfordulhat, hogy a leszokás útjára lépett gyermekednek akár az éjszaka közepén is szüksége lesz valakire, akivel beszélhet. Sokat jelenthet neki a tudat, hogy Te is elérhető vagy a számára.
  • Ha gyermeked elindult a leszokás útján, legyél elérhető, ha például visszaesésre nagy esélyt jelentő helyzetbe kerül. Fontos, hogy ilyen esetekre legyen egy forgatókönyve a szenvedélybetegnek, és legyen mellette olyasvalaki, akire sürgős esetben is bármikor számíthat.
  • Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban: tarts önvizsgálatot. Ha egy gyermek olyan háztartásban nő fel, ahol jelen van függőség, kétszer nagyobb valószínűséggel válhat ő is azzá. Fontos, hogy tisztázd a saját kapcsolatodat a cigarettával, az alkohollal vagy bármilyen függőséggel az ideális otthoni körülmények és a hitelesség miatt is. A leszokásban is lehet példát mutatni, de már az is sokat segít, ha nyíltan beszélsz a saját nehézségeidről és saját magad számára is segítséget keresel!

Te is figyelj magadra és ne maradj egyedül ezzel a nehézséggel, ne akard megoldani egyedül a problémát. Fordulj hozzátartozóknak szervezett, támogató sorstárscsoporthoz vagy kérj segítséget a helyzet kezeléséhez szakembertől, hogy jobban megértsd, mi zajlik a gyermekedben. Tudd, hogy nem vagy egyedül, és te is támogatást kaphatsz ebben a megterhelő helyzetben.

Lényeges tisztában lenni azzal is, hogy a szenvedélybetegség, függőség mögött nagyon gyakran van valamilyen szorongás, feldolgozatlan rossz emlék, trauma vagy más lelki nehézség, de akár az egész család működési zavara is állhat, így a sikeres terápiához szükség lehet ezen okok feltárása után a család aktív részvételére is.

Mit fontos tudnod, ha szenvedélybeteg társaddal közösen neveltek gyermeket?

Ha egy függő emberrel élsz együtt, akkor fontos tudnod, hogy nem vagy felelős a társad függőségéért, de felelős vagy a gyermekedért! Egy ilyen helyzetben az egész családnak szörnyen nehéz. Általában a szenvedélybeteg szülő körül forognak a mindennapok. Megeshet, hogy állandó szorongásban él a család többi tagja amiatt, hogy aznap vajon milyen állapotban lesz a szenvedélybeteg szülő, de a veszekedésektől, balesetektől, pénzügyi nehézségektől való félelem mindenkire kihat. Talán te is azt gondolod, hogy ha megpróbálod elrejteni a függőséget a gyermekedtől, azzal megvéded, de tudnod kell, hogy már egészen kiskorban átjárják a gyermeket is ezek a mindennapi nehéz érzések, és még ha nem is érti a helyzetet, akkor is szenved.

Jellemző ezekre a gyermekekre, hogy…

Kevés figyelmet kapnak: A szenvedélybeteg szülő figyelmét sok esetben csak a saját függősége köti le, és a mellette élő társ is sokszor nagy erőkkel a beteg partnerére koncentrál, ezért az ilyen családban élő gyermekekre gyakran nem jut elég figyelem.

Elszigeteltségbe kerülnek: Előfordulhat, hogy a gyermek megpróbálja titokban tartani a szülője függőségét és az ezzel együtt járó nehézségeket. Ez a titoktartás fokozza a veszélyét, hogy a fiatal elszigetelődik mind a kortársaitól, mind a lehetséges felnőtt segítőktől.

Érzelmileg (is) össze vannak zavarodva: Bár előfordulhat, hogy a gyermek dühöt, szégyent, haragot vagy csalódottságot él meg, jellemző lehet az is, hogy a függőségtől szenvedő szülőjét felmenti és védi. Ezért gyakran nehéz ezeknek a fiataloknak a saját érzéseikhez kapcsolódni, felismerni, valójában mi zajlik bennük, és megérteni az érzéseiket, reakcióikat.

Magukat hibáztatják: Gyakran éli meg egy szenvedélybeteg szülő mellett élő fiatal, hogy ő nem szerethető, nem értékes, és sokszor magát hibáztatja az otthoni problémák miatt.

Bizalmatlanok: Jellemző lehet, hogy az érintett fiatalok egyáltalán nem tudnak megbízni a felnőttekben, hiszen sokszor megtapasztalják, hogy csak magukra számíthatnak.

„Jól” viselkednek, visszahúzódóak: Az otthoni problémák mellett olyan, esetleg kimondatlan elvárásoknak kell megfelelniük ezeknek a gyerekeknek, hogy legalább „ők ne jelentsenek problémát, van elég gond otthon” vagy, hogy „legalább te tedd a dolgod, hogy rád büszkék lehessünk”.

Gondoskodó szerepet vesznek fel: Ha egy szülő képtelen ellátni a szenvedélybetegsége miatt a feladatait vagy veszélyt jelent a másik szülőre vagy a gyerekekre, egy fiatal gyakran kényszerül olyan helyzetbe, hogy ő maga válik gondoskodóvá és vesz át bizonyos szülői feladatokat és felelősségeket (parentifikáció), ami sem a korának, sem a helyzetének nem megfelelő.

Mit tudsz tenni a gyermeked védelmében egy függőséggel küzdő szülőtárs mellett?

Fontos lenne, hogy a szenvedélybeteg szülő segítséget kapjon a betegség kezelésében, de amíg ő maga nem látja be, hogy problémája van és segítségre van szüksége, más nem fogja tudni őt meggyógyítani vagy megmenteni. Te sem. Érthető, ha tehetetlennek érzed magad és el vagy keseredve. Fontos, hogy ha a társad nem is kész tenni a változásért, te keress és fogadj el segítséget – a gyermeked érdekében is. Nem kell egyedül cipelned a terheket, fordulj hozzátartozó-csoportokhoz, szakemberekhez, így vigyázhatsz magadra és a gyermekedre. Jellemző, hogy ha egy szenvedélybeteg szülő vagy a társa el is jut a gondolatig, hogy fontos lenne segítséget kérni, attól tart, hogy kiemelhetik a gyermeket a családból. Tudnod kell, hogy erre csak kivételes, súlyos esetekben (erőszak, zaklatás) kerül sor, amikor mindenképpen fontos, hogy védett környezetbe kerüljön a fiatal.

Amellett, hogy te magad is segítséget kérsz, hogy ne maradj egyedül a terhekkel, összegyűjtöttünk neked még néhány gondolatot, amellyel segíthetsz gyermekednek:

  • Tudasd vele, hogy nem az ő hibája, hogy az apukája/anyukája szenvedélybeteg, és ő nem fogja tudni megoldani a problémát. Sem meggyógyítani, sem kontrollálni nem fogja tudni a függőséget.
  • Válaszolj a felmerülő kérdéseire és beszéljetek róla, hogy a szenvedélybetegség is betegség. Ez segíthet a gyermek kettős érzéseit feloldani, amikor is szereti és védi a szülőjét, ugyanakkor dühöt, szégyent és haragot is megél. Ha segítesz neki megérteni, hogy ez egy betegség, akkor kevésbé fog tartani tőle, hogy megbélyegzik, ítélkeznek szeretett szülője felett, és könnyebben fog tudni kapcsolódni a saját negatív érzéseihez is.
  • Figyelj rá, hogy az otthoni keretek, szabályok, amennyire lehet, legyenek kiszámíthatóak. Az étkezések és a lefekvés ideje, az elegendő alvás- és tanulási idő, illetve az ünnepnapok is segíthetnek, hogy kapaszkodókat nyújtsanak a gyermekednek.
  • Erősítsd meg benne, hogy azért, mert az anyukája/apukája függő, az nem jelenti azt, hogy ő is azzá fog válni.
  • Előfordulhat, hogy olyan feladatokat is ellát a gyermeked, amelyek valójában nem az ő dolgai lennének. Segítsd, hogy megtapasztalhassa a számára feltöltő szabadidős tevékenységek, játékok örömét. Ha ez egy új közösségbe is bevonja, az különösen hasznos, mert a közösség ereje, a kortársak pozitív irányú hatása is nagyon fontos.
  • Sok esetben a szenvedélybeteg szülő gyermeke magát hibáztatja. Nagyon fontos, hogy kifejezd gyermekednek, hogy szeretnivaló, különleges ember. Figyelj rá, tölts vele időt és mutasd ki, mondd ki, hogy szereted.
  • Előfordulhat, hogy a gyermeked nemcsak kifelé próbálja titkolni az otthoni problémákat, hanem családon belül is úgy érzi, jobb, ha nem zavar, nem beszél a gondjairól. Fontos, hogy érdeklődj iránta, érezze, hogy figyelsz rá és megoszthatja a benne kavargó gondolatatit. Ha úgy érzed, neked nem nyílik meg, bátoríthatod, hogy ossza meg a gondolatait egy segítővel, vagy kereshettek sorstárstámogató csoportot, de a Kék Vonalhoz is bármikor fordulhat.
  • Akadályozd meg, hogy veszélyes vagy félelmetes helyzetbe (például ittas vezetés, lelki vagy fizikai erőszak) kerüljön a gyermeked.
  • Készítsd fel a gyermekedet vészhelyzetre. Tudja, hova fordulhat segítségért, ha szüksége lenne rá.

Ha jól esne beszélgetni arról, hogy hogyan tudsz segíteni gyermekednek, szülőként is fordulhatsz a Kék Vonalhoz. És ne feledd, ha a társad még nem is áll készen a változásra, a gyermeked érdekében is fontos, hogy te se maradj egyedül ebben a megterhelő helyzetben. A segítő szakemberek, a hozzátartozóknak szervezett, (ön)segítő csoportok sokat tudnak adni, hogy képes legyél megbirkózni a problémákkal. Kérj segítséget magadnak is!

Mit tehetsz, ha te magad szülőként szenvedsz függőségtől?

Ha már erről olvasol és belátod, hogy függőségtől szenvedsz, egy rendkívül fontos első lépést tettél a változás útján. A leszokás azonban rendkívül nehéz lehet, és bár sokan gondolják, hogy egyedül is képesek a gyógyulásra, valójában ez az út sokkal nehezebb és hosszabb lehet, mint azt gondolnák, ezért a gyermeked érdekében is fordulj segítő szakemberhez, támogató csoportokhoz!

Hol találsz még hasznos információkat?

Hasznos tartalmakat és támogató csoportokról elérhető információkat is találsz a Máltai Szeretetszolgálat által működtetett oldalon: www.kimondhato.hu.

Néhány drogambulancia és segítséget nyújtó szervezet:

További fontos információkat találsz még többek között ezeken az oldalakon is:

Forrás:
kimondhato.hu
drogriporter.hu

Ha érintett vagy a fenti témában, vagy aggódsz valakiért és nem tudod kihez fordulhatnál, írj nekünk vagy hívj minket a 116 111-es díjmentesen hívható telefonszámon!
Szülőnek lenni kihívás. Ha aggódsz gyermeked miatt, és nincs kivel megoszd a vele kapcsolatos aggodalmaidat, hívd a Kék Vonalat a a 116 000-s díjmentesen hívható anonim számon, keressünk együtt megoldást.
Szakemberként, segítőként sem kell egyedül maradnod a megterhelő érzésekkel! Lényeges, hogy te is tudj arról beszélni, ha megvisel egy fiatal helyzete. Ha szükséged lenne valakire, akivel közösen tudsz gondolkozni egy fiatal érdekében, fordulj te is bátran a Kék Vonalhoz! Hívj minket a 116 000-s díjmentesen hívható anonim számon.
Gyakori témák

Tudj meg többet!

Fiataloknak

Szexuális bántalmazás

Amikor visszaélnek a testeddel – a szexuális bántalmazásról
Bővebben
Amikor visszaélnek a testeddel – a szexuális bántalmazásról

A gyermekbántalmazásnak nevezünk minden olyan gyermekek ellen elkövetett cselekedetet, ami fizikai, lelki károdosát okozhat a gyereknek, sérti emberi méltóságát, akadályozza a fejlődését. Erőfölényen alapuló kapcsolatban zajlik, az elkövető olyan személy, akinek az lenn…

Fiataloknak

Online veszélyek

A netes világ veszélyei - Mire érdemes figyelni az online világban fiatalként?
Bővebben
A netes világ veszélyei - Mire érdemes figyelni az online világban fiatalként?

Az elmúlt évtizedek kétségtelenül legnagyobb változásokat hozó eszköze az internet! Az internet átformálta az információszerzésünket, szórakozásunkat, ismerkedési-, kapcsolattartási- és kommunikációs szokásainkat. Az internet nagyon hasznos találmány, de mint mindennek,…

Fiataloknak

Szexualitás, nemi identitás

Szexualitás és nemi identitás kamaszkorban
Bővebben
Szexualitás és nemi identitás kamaszkorban

Előfordulhat, hogy bár általában meg vagy elégedve a kinézeteddel, néha mégis úgy érzed, hogy bizonyos dolgokat szeretnél megváltoztatni magadon. Hidd el, ezek teljesen normális érzések, amiket mindenki más is megtapasztal.