Barion Pixel

Gyakori témák

Amikor láthatatlannak érzed magad a családodban – az elhanyagolásról

2023. augusztus 24.
Amikor láthatatlannak érzed magad a családodban – az elhanyagolásról

A gyerekek akkor tudnak megfelelően növekedni testi, mentális és érzelmi szempontból is, ha gondoskodó, támogató, szerető család veszi körül őket. Olyan család, amelyik figyel a fizikai szükségleteidre, szeretetet, érzelmi odafordulást, oktatást, orvosi ellátást biztosít, és mentálhigiénés, vagyis a lelki egészséget célzó segítséget, ha arra van szükség.

Mi számít elhanyagolásnak?

Az elhanyagolás röviden azt jelenti, hogy nincs figyelem a gyermek szükségleteire. A bántalmazás ebben az esetben nem aktív, hanem inkább mulasztás formájában valósul meg, és bár az elhanyagolásnak több típusát is megkülönböztetjük, nem egyszer “csomagban” kapja a gyerek, vagyis egyik fajta elhanyagolás magával hozza a másikat. Az a család, amelyik nem viszi el orvoshoz a gyereket, vagy napokig magára hagyja, érzelmileg is elhanyagoló lehet. Viszont míg az alultápláltság, a koszos ruha vagy egy kék-zöld folt  jól látható a tágabb környezet számára is, az érzelmi elhanyagolás jelei kevésbé feltűnőek. A gyerekek egyik legfontosabb szükséglete az érzelmi kapcsolódás, hogy visszatükrözze őket a környezetük, látva és elfogadva, bátorítva érezhessék magukat és kifejezhessék az érzéseiket.

Előfordulhat, hogy megkapod a testi fejlődésedhez szükséges ételt, szép helyen laksz, járhatsz edzésre és jó suliba, mégis egyedül érzed magad, mert nincs lehetőséged arra, hogy megoszd az érzéseidet, félelmeidet, nem lehetsz “gyenge”. Például szorongsz vagy nagyon nem érzed jól magad, de eszedbe sem jut, hogy ez otthon megosztható, mert vagy nem figyelnek rád, vagy elbagatelizálják a helyzet súlyosságát, esetleg azt érzed, hogy a te érzéseid túlságosan megterhelnék a családot.

Nem kérdezik meg hogy vagy, nem kérdezik meg, hogy egy-egy helyzet neked milyen, nem fejezheted ki a határaidat, nem oszthatod meg szabadon az érzéseidet. Az érzelmi odafordulás leföldel, így ebben a helyzetben azt érezheted, hogy a semmiben lebegsz. 

A nehéz érzések kifejezésének folyamatos letiltása (pl. “Ne hisztizz, ne sírj, szedd össze magad!”) éppúgy elhanyagolásnak számít, mint az, ha nem engedik, hogy elmenj az iskolapszichológushoz, vagy nem kapsz segítséget például ha vagdosod, vagy más módon fizikailag bántod magad. A felnőtt felelőssége az is, hogy megkímélje a gyereket attól, hogy ne terhelődjön olyan dolgokkal, ami neki még sok lehet. Például ha évekig megállás nélkül előtted megy a családi balhé, esetleg még azt is elvárják, hogy egy szülők közötti konfliktusban az egyik vagy a másik oldalra állj, vagy rendszeresen végig kell nézned, ahogy egyik szülőd leissza magát, ez mind elhanyagolás. Az elhanyagoló szülők úgy is veszélyeztethetik a biztonságod, hogy rendszeresen felügyelet nélkül hagynak.

Mi lehet az elhanyagolás mögött?

Sok dolog miatt történhet meg, hogy a szülők elhanyagolják a gyerekeket. Megtörténhet azért, mert a szülők között zajló konfliktusok mellett már nem marad energia a gyerekre is figyelni. Persze időnként előfordulnak nehéz időszakok, egy válás folyamán például megtörténhet, hogy egy ideig csak sodródsz az eseményekkel, de lényeges hogy ez mennyi ideig tart. Bármennyire nehéz is a szülők számára egy ilyen időszak, fontos, hogy a te igényeid, szükségleteid is meg tudjanak jelenni! Neked is jogod van a saját szinteden informálódni a körülötted zajló eseményekről, ahogyan ahhoz is, hogy érezhesd, mindkét szülődre számíthatsz és nem te vagy a hibás a történtekért. 

Okozhat elhanyagolást az egyik vagy mindkét szülő szenvedélybetegsége. Az alkohol-, és szerfüggőség hatalmas terhet jelent az egész család, főleg a gyerekek számára. A függő szülő ugyanis időszakosan elérhetetlen, és amikor részeg vagy drog hatása alatt áll, az félelmetes a gyerek számára. A józanság és a részegség közötti hullámzás kibillenti a gyereket a biztonságból, megzavarja vagy akadályozza a biztonságos kötődés kialakulását, hiszen nem tud megbízni a szülőben. Az érzelmi elhanyagolás mellett ilyen esetekben a fizikai, orvosi, oktatási elhanyagolás is felmerülhet, mert a szenvedélybeteg szülő nem tudja ellátni a gondoskodási feladatait. Ezeken felül az elhanyagolás származhat a szülő mentális betegségeiből is. A depressziós, személyiségzavaros szülő szintén nem elérhető érzelmileg vagy egyéb módon sem, és még az is előfordulhat, hogy felmerül a fizikai és érzelmi bántalmazás is.

Az érzelmi elhanyagolás következményei

Az elhanyagolás az összes családon belüli bántalmazás kockázati tényezőjének tekinthető, mert az elhanyagolt gyerek sokkal inkább ki van téve más jellegű, például szexuális bántalmazásnak is. Az elhanyagolt, szeretetre, figyelemre kiéhezett gyerek könnyű célpont lehet, már csak azért is, mert egyedül van. 

A fizikai, orvosi elhanyagolás konkrét veszélyt is jelenthet. Bár az érzelmi bántalmazás jelei kevésbé feltűnőek, következményeik puszítóak lehetnek. Ha nem kapsz pozitív visszajelzést,  dicséretet, ha olyan mintha nem is látszanál, egy idő után úgy érezheted, hogy nem vagy szeretetre méltó, és ha még az érzelmi bántalmazás is gyakori a családban, akkor akár azt is gondolhatod, hogy minden rosszért te vagy a hibás. Ilyen körülmények között nagyon nehéz megélni az önbizalmat. 

Felnőttként lehet, hogy nem érted, miért esik szét az életed – például függőség, kötődési problémák merülhetnek fel –, hiszen lehet, hogy észre sem vetted, hogy min mentél keresztül, és azt gondolod, hogy “semmi rossz nem történt veled gyerekként”. 

Nagyon nehéz felismerni, hogy az elhanyagolás ugyanolyan bántalmazás, mint bármelyik másik, ami érheti a gyereket a szüleitől. Az érzelmileg elhanyagoló családokban a gyerekek gyakran parentifikálódnak is. Ez azt jelenti, hogy látva az érzelmileg éretlen szülőket önkéntelenül is felnőtt szerepet veszel magadra, akár már egészen kicsi korodtól. 

Ez nagyobb eséllyel történik meg, ha kisebb testvér is van a családban, mert a nagyobb gyerek úgy érzi, neki kell gondoskodni a testvéreiről is. Te mész boltba, készíted a tízórait, főzöl, takarítasz. A parentifikáció veszélye, hogy felnőttkorban is nehezen alakíthatsz majd ki párkapcsolatot, nagy az esély rá, hogy egy érzelmileg éretlen partnert válassz magadnak, nehezen húzod meg a személyes határaidat. 

Mit tehetsz érintettként vagy egy érintett barátjaként?

Minden családban előfordulhatnak nehéz időszakok. Ahogy fentebb már írtuk, fontos, hogy minél kevésbé sodródj ezekben a helyzetben. Legyen szó élethelyzeti válságról, valamelyik szülőd szenvedélybetegségéről, válásról vagy bármilyen más veszteségélményről, a saját szinteden bevonható vagy. Legalább azzal, ha biztosítanak a szeretetünkről, arról, hogy jelezheted a szükségleteidet és nem te vagy a hibás azért, ami történik: “Ez most egy nehéz időszak, de itt vagyunk, elmondhatod, hogy érzed magad, szeretünk. Neked nincs ezzel feladatod, a felnőttek igyekeznek megoldani ezt a helyzetet. Nem te vagy a hibás!” Ugye milyen jó érzés ilyen mondatokat olvasni? 

Ha úgy érzed, a családodban elhanyagolnak, fontos, hogy beszélj róla! Beszélhetsz egy megbízható felnőttel, egy pedagógussal, egy iskolapszichológussal, de hívhatod a Kék Vonalat is a 116-111-es számon éjjel-nappal! Jogod van jelezni, hogy mire lenne szükséged, ez nem számít árulkodásnak! Valószínűleg a szüleidnek is segítségre van szüksége, és a te jelzésed egy esély lehet arra, hogy ezt észrevegyék, megkapják. Ha azt tapasztalod, hogy a környezetedben valaki, akár egy barátod vagy iskolatársad hosszú ideje, akár évek óta érintett az elhanyagolásban, meghallgathatod, és támogathatod őt abban, hogy kérjen segítséget. Együtt is hívhatjátok a Kék Vonalat!

Forrás:
Kuritárné Szabó, I. (2015). Úgy szerettem volna, ha nem bántottak volna. Oriold és Társai Kiadó.

Ha érintett vagy a fenti témában, vagy aggódsz valakiért és nem tudod kihez fordulhatnál, írj nekünk vagy hívj minket a 116 111-es díjmentesen hívható telefonszámon!
Szülőnek lenni kihívás. Ha aggódsz gyermeked miatt, és nincs kivel megoszd a vele kapcsolatos aggodalmaidat, hívd a Kék Vonalat a a 116 000-s díjmentesen hívható anonim számon, keressünk együtt megoldást.
Szakemberként, segítőként sem kell egyedül maradnod a megterhelő érzésekkel! Lényeges, hogy te is tudj arról beszélni, ha megvisel egy fiatal helyzete. Ha szükséged lenne valakire, akivel közösen tudsz gondolkozni egy fiatal érdekében, fordulj te is bátran a Kék Vonalhoz! Hívj minket a 116 000-s díjmentesen hívható anonim számon.
Gyakori témák

Tudj meg többet!

Fiataloknak

Érzelmi bántalmazás

Amikor láthatatlannak érzed magad – az érzelmi bántalmazásról
Bővebben
Amikor láthatatlannak érzed magad – az érzelmi bántalmazásról

Senkinek nincs joga bántani téged! Sem kortársaidnak, sem tanáraidnak, sem szüleidnek!Bántani sokféle módon lehet. Gyermekbántalmazás minden olyan, gyermekek ellen elkövetett cselekedet, ami tényleges vagy lehetséges fizikai, illetve lelki károsodást okoz a gyereknek, s…

Szakembereknek

Öngyilkosság

Fiatalkori öngyilkosságok
Bővebben
Fiatalkori öngyilkosságok

A WHO adatai alapján évente 800.000 ember vet véget önkezűleg az életének, vagyis minden 40. másodpercben valaki megöli magát a világon. A 15-29 éves korosztályban a közúti balesetek mögött az öngyilkosság a második leggyakoribb halálozási ok. Magyarországon közel egy o…

Szülőknek

Függőségek

A függőségekről – mit tehetünk szülőként?
Bővebben
A függőségekről – mit tehetünk szülőként?

Becslések szerint hazánkban 400 ezer gyermek él alkoholista szülővel. A tizenévesek több mint negyede bevallottan fogyasztott már életében valamilyen illegális drogot, és a fejlett országokban a kamaszok fele okostelefon-függőnek vallja magát.