Barion Pixel

Gyakori témák

Gyerekek az online térben – Mit tehetünk szakemberként a gyermekekre leselkedő online veszélyekkel szemben?

2023. szeptember 5.
Gyerekek az online térben – Mit tehetünk szakemberként a gyermekekre leselkedő online veszélyekkel szemben?

A tinédzserek internetezési szokásai és trendjei rohamos tempóban változnak, viszont a potenciális veszélyek számában nem mutatkozik sajnos megnyugtató előrelépés. A UNICEF Magyarország 2020-ban készült online feltérképezése alapján a válaszadó gyerekek 60%-át csúfolták már neten, a megkérdezett lányok 55%-a pedig zaklatást is tapasztalt az online térben, míg a fiúk esetében ez az arány 27%-os.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2020-as kutatása alapján naponta átlagosan majdnem négy órát használja a telefonját a 8-15 éves korosztály. További eredmények igazolják, hogy a 11 és 16 évesek között megkétszereződött (9% → 18%) azoknak az eseteknek az aránya, amikor egy idegen igyekezett kapcsolatba lépni velük. Szintén sokkoló az az adat, miszerint minden 10. gyermek visszajelöli az őt bejelölő idegent, a 13-14 évesek negyede, a 15-16 évesek közel harmada tart kapcsolatot olyan netes ismerősökkel, akiket személyesen sohasem látott. Az ismeretlenek által felkeresett fiatalok fele szembesül online ártalommal, negyedük pedig konkrét szabálysértéssel, bűncselekménnyel.

Mi az a cyberbullying?

Cyberbullyingnak nevezzük, amikor valaki a technológiát használja arra, hogy egy másik személyt bántson, fenyegessen, irányítson vagy megalázzon.

A cyberbullying magában foglalhatja bántó megjegyzések, kínos képek vagy videók közzétételét valakiről, illetve pletykák vagy hazugságok terjesztését egy adott személyről az interneten.

Ez a bántalmazás egy meglehetősen nyilvános formája, hiszen rövid idő alatt sok emberhez eljuthat az adott tartalom, az alkalmazott módszertől függően pedig ezeket a tartalmakat nehéz törölni az internetről.

A kortársak közötti zaklatás, bántalmazás bármilyen formája szörnyű élmény egy gyermek számára, de a cyberbullying különösen alattomos, hiszen nincs fizikai menekvés előle, az online térben nem ér véget a bántalmazás, miután a gyermek hazaér az iskolából. A kontroll teljes mértékben a bántalmazó kezében van, az áldozat pedig eközben folyamatos fenyegetettséget él meg, mivel a zaklatás bármikor, bárhonnan érkezhet. Sokkal több szemtanúja lehet, így a megalázottság érzése is fájdalmasabb, és mivel nincs visszacsatolás, nem minden esetben van kontakt, sokkal nehezebben ébredhet fel az empátia a bántalmazóban.

Hogyan lehet a cyberbullyingot megelőzni?

A bullyinghoz hasonlóan a cyberbullying is akkor gyakori, ha a közösségben nincs elfogadás, türelem egymás felé, ha sok a feldolgozatlan feszültség és rossz érzés, és ha egyeseknek az a gondolata, majd rosszabb esetben a tapasztalata is, hogy következmények nélkül megtehetik, hogy bántanak valakit. Ebből fakadóan a legjobb megelőzés a pozitív értékrendű, megtartó, elfogadó barátságos közösségek léte, és az, ha mindenki számára egyértelművé tesszük, hogy a másik megalázása, fenyegetése, zaklatása, rágalmazása nem fér bele, ezt senkinek sincs joga megtenni a másikkal.

kék-vonal online veszélyek

Milyen veszélyei lehetnek még az internetnek?

A cyberbullying jellemzően kortársak között zajlik, de sajnos gyakran szembesülhetünk azzal is, hogy az interneten rosszszándékú felnőttek is bántalmazóként lépnek fel gyerekekkel szemben: visszaélnek a bizalmukkal és kihasználják őket.

Ennek a két legveszélyesebb formája: a grooming és a szextortion.

Rosszindulatú csábítók az interneten, avagy mi az a grooming?

Sajnos ma már az utcára sem kell kilépni a veszély rátalálására, hiszen a rosszindulatú felnőtt ott van a nappalinkban, a gyerekszobában, a gyerekünk zsebében pityegő telefonban. A grooming minden olyan folyamatot jelöl, amikor egy felnőtt, az interneten keresztül egy gyereket rosszindulatúan, saját céljai által vezérelve csábít el. Tehát amikor egy rosszindulatú, anyagi haszonra leső vagy pszichésen beteg felnőtt egy gyerek közelébe férkőzik, visszaél bizalmával, majd bántja, kihasználja, képeket és adatokat kér, gyermekpornográf felvételeket zsarol ki, vagy személyes találkozót csal ki, ahol érzelmileg, fizikailag és szexuálisan is bántalmazhatja a gyereket.

Magyarul becserkészésnek, behálózásnak is szokták nevezni ezt a jelenséget. Az elkövető becserkészi a gyereket: információkat gyűjt róla, követi a virtuális aktivitásait, ismerőseit a közösségi médiában. A tinik által megosztott képekből és kedvelt tartalmakból az elkövetőknek könnyű felmérnie, hogy milyen témákkal érdemes nyitni, mivel lehet a kiszemelt áldozatot megfogni. Gyakran álcázza magát, akár kortársnak, akinek pont ugyanaz az érdeklődési köre vagy éppen hasonló nehézségekkel küzd. Ugyanis

A groomingra is igaz, hogy bárkiből lehet áldozat. Ugyanakkor könnyebben csábítható és nehezebben fog segítséget kérni az a gyerek, aki otthon nem érzi magát biztonságban, aki nagyon ki van éhezve a jó szóra, a biztatásra, a pozitív megerősítésekre, és aki nem mer a szüleihez fordulni.

Mi az a szextortion?

Az angol sextortion, azaz a szexuálistartalmú netes zsarolás során általában egy álprofil mögött rejtőzködő felnőtt próbálja az online térben megismert gyerekeket/fiatalokat rábírni arra, hogy magukról szexuális tartalmakat osszanak meg vele. A szexuális tartalom megszerzését követően azzal fenyegeti áldozatát, hogy amennyiben nem küld több hasonló képet/videót, a szexuális tartalmat megosztja a fiatal családjával, barátaival, osztálytársaival. Az elkövető személyes találkozót, szexuális szolgáltatást is követelhet az áldozattá váló fiataltól. Máskor a gyermekpornográf képek terjesztésével pénzszerzés az elkövető célja.

Hogyan védhetem meg a környezetemben lévő fiatalokat? 

A legjobb védekezés a témáról való információcsere és a nyílt kommunikáció. A fiataloknak tudniuk kell a lehetséges bűncselekményekről, és meg kell érteniük, hol rejtőznek a kockázatok. Fontos a gyerekeknek tudniuk, hogy az emberek bárkinek vagy bárminek kiadhatják magukat az interneten, illetve ha online keresi meg őket egy idegen, rossz szándékkal is teheti ezt. Ha fényképet vagy videót készítenek, annak mindig megvan a lehetősége, hogy nyilvánosságra kerüljön.

De talán a leglényegesebb, hogy a gyerekek és fiatalok tudják, hogy bátran fordulhatnak feléd, és adott esetben kérhetnek segítséget is tőled. Ha téged keres meg egy gyermek, ha rád bízza a bántalmazással kapcsolatos történéseket, állj ki mellette, segíts neki megérteni, hogy bűncselekmény áldozata lett, és támogasd egyrészt őt abban is, hogy jelentse a bűncselekményt a hivatalos szerveknél, másrészt pedig abban, hogy bátor, hogy segítségért fordult, és nem kell egyedül megküzdenie a problémával.

kék-vonal érzelmi bántalmazás

Miért különösen veszélyes tizenéves korban a szexting?

Talán meglepő, de annak ellenére, hogy a szexuális kapcsolat kortársak között 12 éves kor felett legális, a szexuális jellegű felvételek készítése, még egy párkapcsolaton belül is jogilag tilos 18 éves korig. Minden 18 év alattiról készített erotikus, a nemi vágy felkeltésére alkalmas kép vagy videó gyermekpornográf felvétel. Ilyet senki nem készíthet (magáról sem), nem kérhet, nem oszthat meg, nem küldhet át stb., de még önmagában egy-egy ilyen kép birtoklása is bűncselekmény!

A megelőzésben és a problémák megoldásában kulcsfontosságú, hogy a fiatalok segítséget kapjanak a problémáik megosztásában és a visszaélés következményeinek leküzdésében, adott esetben feldolgozásában. Ehhez elengedhetetlen, hogy a szülők és a gyerekek környezetében lévő szakemberek képesek legyenek az ítélkezésmentes meghallgatásra és támogatásra.

Milyen jelek utalhatnak arra, hogy egy gyermek online bántalmazást szenved el? 

Egyetlen jel sem utal egyértelműen bántalmazásra, de figyeljünk oda, ha felsorolásból több is teljesült az utóbbi időben:

  • Zaklatottnak, szomorúnak vagy dühösnek tűnik a gyermek, különösen a telefon, vagy a számítógép használata után
  • Visszahúzódik a szokásos tevékenységektől
  • A telefon, laptop, tablet megrongálódik, vagy eltűnik
  • A gyermek fél iskolába menni, reggel rejtélyes módon “beteg”, vagy kerüli az iskolát
  • Hirtelen romlik az iskolai teljesítménye,  tanulmányi átlaga
  • Pénzt kér vagy vesz el (hogy annak adja, aki zaklatja őt)
  • Idegesség, önbizalomvesztés, zavartság
  • Étkezési vagy alvási problémák

Hogyan tudod segíteni a bajba jutott fiatalt?

Fontos tisztában lenni, hogy egy bántalmazás áldozataként a legtöbb ember nagyon nehezen tud segítséget kérni. Az alábbi gondolatok igen gyakran megjelennek az áldozatokban, és ezek jelentős mértékben akadályoztathatják azt, hogy beszámoljanak a történtekről:

  • “Túl kínos.”
  • “Aggódok a következmények miatt.”
  • “Aggódok, hogy bajba kerülök.”
  • “Félek a hibáztatástól.”
  • “Inkább magam oldanám meg a helyzetet.”

Az alábbi szempontokra figyelj:

  • Ne légy áldozathibáztató!
  • Ne az áldozatot büntesd, fogadd el, ha egy gyerek számára valami probléma.
  • Tájékozódj a jogi, technikai lehetőségekről.
  • Próbáld minél pontosabban megérteni, hogy mi történik.
  • Közösen keressetek  megoldást.

Természetesen az a jó, ha még a megelőzésért tehetünk, sok beszélgetéssel, interaktív edukációs tartalmakkal, csapatépítő játékokkal. A Kék Vonal egyes témákhoz kapcsolódó módszertani segédanyagokkal is igyekszik segíteni a szakembereknek. A baj azonban így is megtörténhet és fontos, hogy ne késlekedjünk segítséget kérni!

Jellemzően szakember segítsége kell a feldolgozáshoz, és gyakran a szakembereknek is jó, ha tudnak arról konzultálni, hogy hogyan lehet jól segíteni egy ilyen helyzetben. A kiskorúakra káros tartalmakat, a zaklatást, rosszindulatú csábítást, online felületeken is be lehet jelenteni:

Az NMHH – Internet Hotline egy jogsegélyszolgálat. Bejelentések alapján segítenek a neten talált jogsértő tartalmak gyors eltávolításában. Tesznek azért is, hogy a gyermekek minél kevesebb –számukra – káros tartalommal találkozhassanak gyanútlanul a neten. Mindennek érdekében együttműködnek a rendőrséggel és különböző nemzetközi partnerekkel. Bővebben: www.internethotline.hu

A zaklatásnak, zsarolásnak, a szexuális bántalmazás illetve kényszerítés bármely megvalósulásának, továbbá a kiskorúról készített pornográf felvételeknek büntetőjogi következménye is van. Ha lehetséges hogy bűncselekmény történt a gyerekünk sérelmére, vagy féltjük a további zaklatástól, zsarolástól, ne késlekedjünk a rendőrséghez fordulni!

Azonban sajnos fontos azzal is reálisan szembe nézni, hogy a digitális technika olyan rohamos ütemben fejlődik, hogy a jogi szabályozás sem tud rögtön reagálni, felkészülni. Az egyedi esetek jellemzőit a hatósági eljárások során mindig figyelembe kell venni, különösen, ha gyerekek az elkövetők, hisz a kiskorúak kriminalizálását igyekeznek elkerülni a hatóságok is. Az eljárások pontos menetét ezért megjósolni szinte lehetetlen, de támaszul szolgálhatnak azok a jogszabályok, amik az interneten történő jogsértésekre reagálnak.

Fontos, hogy miközben megpróbálsz segíteni egy érintett gyermeken, tisztában legyél a saját határaiddal és kompetenciáiddal. A problémát nem kell egyedül megoldanod és ez nem is feladatod! Gyűjtsd össze azokat a kollégákat, személyeket, szervezeteket és helyi szolgálatokat, ahol kompetens szakemberek dolgoznak és támogatást tudnak nyújtani az ilyen helyzetekben. Ajánld ezeket a lehetőségeket az érintetteknek, vagy fordulj hozzájuk tanácsért.

Ha érintett vagy a fenti témában, vagy aggódsz valakiért és nem tudod kihez fordulhatnál, írj nekünk vagy hívj minket a 116 111-es díjmentesen hívható telefonszámon!
Szülőnek lenni kihívás. Ha aggódsz gyermeked miatt, és nincs kivel megoszd a vele kapcsolatos aggodalmaidat, hívd a Kék Vonalat a a 116 000-s díjmentesen hívható anonim számon, keressünk együtt megoldást.
Szakemberként, segítőként sem kell egyedül maradnod a megterhelő érzésekkel! Lényeges, hogy te is tudj arról beszélni, ha megvisel egy fiatal helyzete. Ha szükséged lenne valakire, akivel közösen tudsz gondolkozni egy fiatal érdekében, fordulj te is bátran a Kék Vonalhoz! Hívj minket a 116 000-s díjmentesen hívható anonim számon.
Gyakori témák

Tudj meg többet!

Fiataloknak

Online veszélyek

A netes világ veszélyei - Mire érdemes figyelni az online világban fiatalként?
Bővebben
A netes világ veszélyei - Mire érdemes figyelni az online világban fiatalként?

Az elmúlt évtizedek kétségtelenül legnagyobb változásokat hozó eszköze az internet! Az internet átformálta az információszerzésünket, szórakozásunkat, ismerkedési-, kapcsolattartási- és kommunikációs szokásainkat. Az internet nagyon hasznos találmány, de mint mindennek,…

Szülőknek

Családi krízisek

A családi krízisek kihívásai és lehetőségei
Bővebben
A családi krízisek kihívásai és lehetőségei

A családi krízis témája sokakat érinthet, hiszen kicsi az esély arra, hogy valaki mentesülhet a váratlan helyzetektől vagy az élettel járó változásoktól. Ezek a krízisek sokfélék lehetnek, például előfordulhatnak egy család életében párkapcsolati problémák, anyagi nehéz…

Szülőknek

Érzelmi bántalmazás

Az érzelmi bántalmazásról – mit tehetünk ellene szülőként?
Bővebben
Az érzelmi bántalmazásról – mit tehetünk ellene szülőként?

A gyermekbántalmazás olyan, gyermekek ellen elkövetett cselekedet, amely valóságosan vagy potenciálisan fizikai, illetve lelki károsodást okoz a gyereknek, sérti emberi méltóságát, akadályozza a fejlődést. Erőfölényen alapuló kapcsolatban zajlik, az elkövetője olyan sze…