Barion Pixel

Tudástár

Gyerekszemmel – Dallos Bogi, Felelős Felnőtt kampány

2023. szeptember 8.
Gyerekszemmel – Dallos Bogi, Felelős Felnőtt kampány

A Kék Vonal #FelelősFelnőtt kampányának célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok mentális egészségére, illetve arra, hogy felelős felnőttként még inkább támogatnunk kell a gyerekeket a koronavírus-járvány okozta kihívások közepette. 

Kampányunk során ismert szakembereket, művészeket, döntéshozókat kértünk meg arra, hogy segítsenek definiálni a ‘Felelős Felnőtt’ fogalmát. A felkért írók, költők, dalszövegírók olyan szövegrészleteket osztottak meg velünk, melyek a gyerekek perspektívájából mutatják be a világot. Az alábbi írást Dallos Bogi énekes, dalszövegíró ajánlásával tesszük közzé. 

Tegyünk együtt azért, hogy bármilyen problémáról is legyen szó, a fiatalok érdekei képviselve legyenek, és a bajba, vagy veszélybe került gyerekek segélykiáltását meghallja a felnőtt társadalom!

Dallos Bogi – Keresem a helyem

Csendben nézel vissza rám
olyan másnak tűnsz tudod
Sok színes kép szobám falán
már régen megkopott

Az arc is más de a szemem zöld
ugyanaz az a mély mély mély mély
Ha máskor látsz amúgy jobb fény
de most szívesebben el-tűn-nék

Holdfény küszöbén keresem a helyem
vajon engem látsz vagy egy szép montázst?
Szembe fúj a szél te is velem menekülsz
egy mondat vár:
Lehet őszintébb a világ!

Túl sokszor hitted el talán
az a fontos aki nyer
Egy poszt az önérzetedet
nem ronthatja el

Hamis tények, hamis élet 
mindenki olyan szép, szép, szép
Azt kérdem ha félek
na ki aki véd véd véd?

Holdfény küszöbén keresem a helyem
vajon engem látsz vagy egy szép montázst?
Szembe fúj a szél te is velem menekülsz
egy mondat vár:
Lehet őszintébb a világ!

Mindig visszatérsz
Ajajajaj
hogy nem vagyok elég
Most menj el
vagy elüldözlek én

(Dallos Bogi – Keresem a helyem meghallgatható ide kattintva.)

Eredeti fotó: Panamy (Dallos Bogi hozzájárulásával publikálva)

A fiatalok mentális egészségének megőrzése kiemelten fontos számunkra. Ezért weboldalunkon szülők számára készült cikkek, projektek és e-learning anyagok, illetve szakemberek számára ingyenesen letölthető óravázlatok, tanári kézikönyvek, kutatási eredmények is találhatók. Felelős felnőttnek lenni kihívás, de a Kék Vonalhoz szülőként, gyerekekkel foglalkozó szakemberként is fordulhatsz kérdéseiddel a 116-000-ás anonim vonalunkon.

A Kék Vonal 1993 óta segíti a bajba jutott gyerekeket és az értük aggódó felnőtteket. Ha szerinted is fontos a munkánk, akkor kérjük hogy támogasd az alapítványt az adód 1%-nak felajánlásával, egyszeri vagy rendszeres anyagi támogatással, vagy vásárolj kedvedre a webshopunkban! Adományoddal segélyvonalaink működését támogatod.

Ha érintett vagy a fenti témában, vagy aggódsz valakiért és nem tudod kihez fordulhatnál, írj nekünk vagy hívj minket a 116 111-es díjmentesen hívható telefonszámon!
Szülőnek lenni kihívás. Ha aggódsz gyermeked miatt, és nincs kivel megoszd a vele kapcsolatos aggodalmaidat, hívd a Kék Vonalat a a 116 000-s díjmentesen hívható anonim számon, keressünk együtt megoldást.
Szakemberként, segítőként sem kell egyedül maradnod a megterhelő érzésekkel! Lényeges, hogy te is tudj arról beszélni, ha megvisel egy fiatal helyzete. Ha szükséged lenne valakire, akivel közösen tudsz gondolkozni egy fiatal érdekében, fordulj te is bátran a Kék Vonalhoz! Hívj minket a 116 000-s díjmentesen hívható anonim számon.

Hasznos tippek és infók

Interjú – Sebestyén Eszter, Felelős Felnőtt kampány
Interjú
#bántalmazás

Interjú – Sebestyén Eszter, Felelős Felnőtt kampány

Sebestyén Eszter amellett, hogy pszichológus, kutyás terapeuta, gyógypedagógus – pszichopedagógus, aktívan ír blogján a családon belüli erőszakról, a gyerekkori szorongásokról, és a…

Sebestyén Eszter amellett, hogy pszichológus, kutyás terapeuta, gyógypedagógus – pszichopedagógus, aktívan ír blogján a családon belüli erőszakról, a gyerekkori szorongásokról, és a szülői szerepekről is. Célja, hogy hangot adjon a hangtalanoknak, és segítségkérésre bát…

Hogyan segíts felnőttként?
Videó
#stressz

Hogyan segíts felnőttként?

A Fontos vagy! projekt célja az, hogy segítsen a lelki problémákkal vagy depresszív gondolatokkal küzdő fiataloknak abban, hogy idejében felismerjék, ha segítségre…

A Fontos vagy! projekt célja az, hogy segítsen a lelki problémákkal vagy depresszív gondolatokkal küzdő fiataloknak abban, hogy idejében felismerjék, ha segítségre van szükségük. A felnőttek játékos e-learning felületen tanulhatnak a lelki/mentális problémák figyelmezte…

Az érzelmi támogatásról és a közös megoldáskeresésről
E-learning
#segítő beszélgetés

Az érzelmi támogatásról és a közös megoldáskeresésről

A Fontos vagy! kampányunk keretében egy online kurzust készítettünk, amelyben amelyben a segítő beszélgetés alapjaival ismertetjük meg  a szülőket, azért hogy olyan…

A Fontos vagy! kampányunk keretében egy online kurzust készítettünk, amelyben amelyben a segítő beszélgetés alapjaival ismertetjük meg  a szülőket, azért hogy olyan kommunikációs eszközöket adjunk a kezükbe, amelyek segítik a kamaszok, gyerekek lelki támogatását. A kurz…

Hogyan beszélgess gyerekekkel a videójátékokról?
Cikk
#hogyan beszélgess

Hogyan beszélgess gyerekekkel a videójátékokról?

Manapság egyre több időt tölthetnek a gyerekek képernyő előtt. Kíváncsi vagy, hogy mit csinál ilyenkor? Aggódsz, hogy hová vezethet ez? Adunk néhány…

Manapság egyre több időt tölthetnek a gyerekek képernyő előtt. Kíváncsi vagy, hogy mit csinál ilyenkor? Aggódsz, hogy hová vezethet ez? Adunk néhány tippet arról, hogyan beszélgess gyerekekkel a videójátékokról.

A nondirektivitásról, az erkölcsi állásfoglalásról és a szextingről
E-learning
#segítő beszélgetés

A nondirektivitásról, az erkölcsi állásfoglalásról és a szextingről

A Fontos vagy! kampányunk keretében egy online kurzust készítettünk, amelyben amelyben a segítő beszélgetés alapjaival ismertetjük meg  a szülőket, azért hogy olyan…

A Fontos vagy! kampányunk keretében egy online kurzust készítettünk, amelyben amelyben a segítő beszélgetés alapjaival ismertetjük meg  a szülőket, azért hogy olyan kommunikációs eszközöket adjunk a kezükbe, amelyek segítik a kamaszok, gyerekek lelki támogatását. A kurz…

Interjú – Deliága Éva, Felelős Felnőtt kampány
Interjú
#megküzdés

Interjú – Deliága Éva, Felelős Felnőtt kampány

Deliága Éva okleveles pszichológus, integratív gyermekterapeuta, tanácsadó szakpszichológus, fókusz tréner, pszichodráma asszisztens. Több, mint egy évtizede foglalkozik családokkal, nyújt tanácsadást szülőknek és…

Deliága Éva okleveles pszichológus, integratív gyermekterapeuta, tanácsadó szakpszichológus, fókusz tréner, pszichodráma asszisztens. Több, mint egy évtizede foglalkozik családokkal, nyújt tanácsadást szülőknek és praktizál gyermekpszichológusként. Érdeklődése fókuszába…

Hogyan beszélgess gyerekekkel az ünnepekről?
Cikk
#hogyan beszélgess

Hogyan beszélgess gyerekekkel az ünnepekről?

Mit ünneplünk karácsonykor? Az osztálytársamék miért nem így ünnepelnek? Miért megyünk templomba? Mi miért nem megyünk templomba? Ki hozza az ajándékot? Van,…

Mit ünneplünk karácsonykor? Az osztálytársamék miért nem így ünnepelnek? Miért megyünk templomba? Mi miért nem megyünk templomba? Ki hozza az ajándékot? Van, ahol karácsonykor jön a Mikulás?

Szociális munkával a pandémia hatásaival szemben
Interjú
#öngyilkosság

Szociális munkával a pandémia hatásaival szemben

Az elmúlt két év történései, a Covid19 okozta pandémia alapjában rengette meg külső és belső világunkat. Vajon milyen hatást gyakorolt ez a…

Az elmúlt két év történései, a Covid19 okozta pandémia alapjában rengette meg külső és belső világunkat. Vajon milyen hatást gyakorolt ez a gyerekek, fiatalok mindennapjaira? Hogyan látja mindezt egy olyan szakember, aki sok-sok gyermek sorsával találkozott már?  Kérdés…