Gyerekszemmel – Rutkai Bori, Felelős Felnőtt kampány

Hír, projekt_felelosfelnott, Sajtó

A Kék Vonal #FelelősFelnőtt kampányának célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok mentális egészségére, illetve arra, hogy felelős felnőttként még inkább támogatnunk kell a gyerekeket a koronavírus-járvány okozta kihívások közepette. 

Kampányunk során ismert szakembereket, művészeket, döntéshozókat kértünk meg arra, hogy segítsenek definiálni a ‘Felelős Felnőtt’ fogalmát. A felkért írók, költők olyan szövegrészleteket osztottak meg velünk, melyek a gyerekek perspektívájából mutatják be a világot. Az alábbi írást Rutkai Bori író, a Rutkai Bori Banda dalszerzője és énekese ajánlásával tesszük közzé. 

Tegyünk együtt azért, hogy bármilyen problémáról is legyen szó, a fiatalok érdekei képviselve legyenek, és a bajba, vagy veszélybe került gyerekek segélykiáltását meghallja a felnőtt társadalom!

Eredeti fotó: Pajor Kristóf (Rutkai Bori hozzájárulásával publikálva)

Rutkai Bori

MIT RAJZOLJAK?

Ámulva bámultam az új filctollkészletemet, és alig vártam, hogy kipróbáljam. Előttem hevert egy tiszta rajzfüzet, úgy éreztem, valami nagyon szépet szeretnék rajzolni az első lapra.

De mit…

– Mit rajzoljak??? – kiabáltam át anyunak, aki a nagyszobában dolgozgatott. Ez tulajdonképpen egy felelgetős játék volt. Ő sorolta az ötleteket, és én sorban hessegettem el az ajánlatait, amíg valami végül mégis megtetszett.

– Rajzolj állatkertet!

– Neeem, az nagyon nehéz…

– Akkor a kedvenc barátodat.

– Nem, az nem jó, mert úgysem tudom eldönteni, hogy ki az.

– Akkor a kedvenc ételedet.

Ez igazából már tetszett volna, de erre is nemet mondtam.

– Rajzolj tengert!

– Az nem fér rá a lapra.

– Akkor valami kisebbet, mint a Balaton.

– Az se fér rá, az is nagyon nagy!

– Akkor egy zsebtengert.

Hoppá! Egy icike-picike tenger. Ez nagyon tetszett. Elképzeltem, hogy szinte el sem kell utazni, mindig velem lehet a zsebemben.

Fogtam a kék filceket, vidám hullámvonalakat húztam a papírra, és egy sárga karikával jeleztem, hol fürdik a felkelő nap.

Ahogy a nap belemerült a hullámokba, én is úgy merültem bele a rajzolásba és a zsebtengeri mesékbe.

(A mese Rutkai Bori – Zsebtenger (2020) című könyvében jelent meg.)

A fiatalok mentális egészségének megőrzése kiemelten fontos számunkra. Ezért weboldalunkon szülők számára készült cikkek, projektek és e-learning anyagok, illetve szakemberek számára ingyenesen letölthető óravázlatok, tanári kézikönyvek, kutatási eredmények is találhatók. Felelős felnőttnek lenni kihívás, de a Kék Vonalhoz szülőként, gyerekekkel foglalkozó szakemberként is fordulhatsz kérdéseiddel a 116-000-ás anonim vonalunkon. 

A Kék Vonal 1993 óta segíti a bajba jutott gyerekeket és az értük aggódó felnőtteket. Ha szerinted is fontos a munkánk, akkor kérjük hogy támogasd az alapítványt az adód 1%-nak felajánlásával, egyszeri vagy rendszeres anyagi támogatással, vagy vásárolj kedvedre a webshopunkban! Adományoddal segélyvonalaink működését támogatod.

További cikkek a témában:

Gyerekszemmel – Dániel András, Felelős Felnőtt kampány

Gyerekszemmel – Dániel András, Felelős Felnőtt kampány

A Kék Vonal #FelelősFelnőtt kampányának célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok mentális egészségére, illetve arra, hogy felelős felnőttként még inkább támogatnunk kell a gyerekeket a koronavírus-járvány okozta kihívások közepette.  Kampányunk során ismert...

Gyerekszemmel – Ott Anna, Felelős Felnőtt kampány

Gyerekszemmel – Ott Anna, Felelős Felnőtt kampány

A Kék Vonal #FelelősFelnőtt kampányának célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok mentális egészségére, illetve arra, hogy felelős felnőttként még inkább támogatnunk kell a gyerekeket a koronavírus-járvány okozta kihívások közepette. A könyv világnapja alkalmából...

Interjú – Kozma-Vízkeleti Dániel, Felelős Felnőtt kampány

Interjú – Kozma-Vízkeleti Dániel, Felelős Felnőtt kampány

Kozma-Vízkeleti Dániel kiképző család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus, aki egyaránt dolgozik párokkal, családokkal vagy egyéni kliensekkel. Szereti a hivatását és fontos számára, hogy akikkel találkozik, utána jobban, vagy többnek érezzék magukat. Emellett...

Gyerekszemmel – MARGE, Felelős Felnőtt kampány

Gyerekszemmel – MARGE, Felelős Felnőtt kampány

A Kék Vonal #FelelősFelnőtt kampányának célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok mentális egészségére, illetve arra, hogy felelős felnőttként még inkább támogatnunk kell a gyerekeket a koronavírus-járvány okozta kihívások közepette. Ezúttal MARGE segítségével!...

Interjú – Dr. Almási Kitti, Felelős Felnőtt kampány

Interjú – Dr. Almási Kitti, Felelős Felnőtt kampány

Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus, író és előadóként is ismert. Mindent megtesz, hogy minél több emberhez eljutva segítsen a kudarcok tanulásként való megélésében, önmagunk elfogadásában, kapcsolataink kezelésében.  A #FelelősFelnőtt kampány keretein belül...

Gyerekszemmel – Tóth Krisztina, Felelős Felnőtt kampány

Gyerekszemmel – Tóth Krisztina, Felelős Felnőtt kampány

A Kék Vonal #FelelősFelnőtt kampányának célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok mentális egészségére, illetve arra, hogy felelős felnőttként még inkább támogatnunk kell a gyerekeket a koronavírus-járvány okozta kihívások közepette.  Kampányunk során ismert...

Gyerekszemmel – Kemény Zsófi, Felelős Felnőtt kampány

Gyerekszemmel – Fiala Borcsa, Felelős Felnőtt kampány

Gyerekszemmel – Harcos Bálint, Felelős Felnőtt kampány

Gyerekszemmel – Dallos Bogi, Felelős Felnőtt kampány

Share This