Barion Pixel

Hírek

A Fővárosi Szociális Közalapítvány támogatásában részesül a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány. 

2024. június 27.
A Fővárosi Szociális Közalapítvány támogatásában részesül a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány. 

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány (Kék Vonal) a Család, Gyermek Ifjúság Közhasznú Egyesülettel (CSAGYI) és a VI. illetve a VIII. kerülettel együttműködve azt a célt tűzte ki, hogy felhívja a figyelmet a családon belüli erőszakban érintett gyerekek helyzetére. A családon belüli erőszak minden formája súlyosan traumatizáló a benne élő gyerekek számára. Akkor is, ha őket bántalmazzák, és akkor is ha szemlélői a családtagok közötti verbális, érzelmi, fizikai, szexuális bántalmazásnak. A projektben kínált képzések segítséget nyújtanak a szakembereknek ahhoz, hogy felismerjék a családon belüli erőszakban érintett gyerekeket, tudják, hogyan és hol lehet/kell jelezniük, illetve a támogatásukhoz szükséges új módszereket, ismereteket sajátíthatnak el. Kommunikációs kampányunkban nemcsak a szakemberek, és a szélesebb közvélemény figyelmét hívjuk fel a családon belüli erőszak gyerek áldozataira, hanem az érintett gyerekek figyelmét is felhívjuk arra, hogy hogyan/hol kérhetnek segítséget, ha bántalmazás áldozatai.

Köszönjük a Fővárosi Szociális Közalapítvány támogatását!

Ha érintett vagy a fenti témában, vagy aggódsz valakiért és nem tudod kihez fordulhatnál, írj nekünk vagy hívj minket a 116 111-es díjmentesen hívható telefonszámon!
Szülőnek lenni kihívás. Ha aggódsz gyermeked miatt, és nincs kivel megoszd a vele kapcsolatos aggodalmaidat, hívd a Kék Vonalat a a 116 000-s díjmentesen hívható anonim számon, keressünk együtt megoldást.
Szakemberként, segítőként sem kell egyedül maradnod a megterhelő érzésekkel! Lényeges, hogy te is tudj arról beszélni, ha megvisel egy fiatal helyzete. Ha szükséged lenne valakire, akivel közösen tudsz gondolkozni egy fiatal érdekében, fordulj te is bátran a Kék Vonalhoz! Hívj minket a 116 000-s díjmentesen hívható anonim számon.

Hírek

A gyerekek biztonsága mindannyiunk közös felelőssége

A gyerekek biztonsága mindannyiunk közös felelőssége

ápr
27
2024

Mi a Kék Vonalnál 30 éve azon dolgozunk, hogy a hozzánk forduló fiatalok meghallgatást és a bajban segítséget kapjanak. Valljuk, hogy a gyerekek mentális egészsége és biztonsága minden felnőtt közös felelőssége. Éppen ezért ahogy az elmúlt 30 évben, ma is fontosnak...