Az elmúlt időszak eseményei és hírei gyermekek, fiatalok és felnőttek tömegeinek jelentenek rendkívüli érzelmi megterhelést.
Nem csak a “kegyelmi ügy” által érintett eset áldozatainak lehet most nehéz, hanem mindazoknak is, akik életük során valaha bántalmazás, szexuális abúzus áldozatává váltak. Amikor egy ilyen történet közbeszéd tárgyává válik, az nemcsak a konkrét történetben szereplőknek lehet retraumatizáló és gyötrelmes, hanem azoknak is, akik nem ebben a történetben, hanem más helyzetben éltek át hasonlót.
A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány nevében szeretnénk kifejezni szolidaritásunkat és együttérzésünket minden olyan gyermek és felnőtt iránt, akik az életük során bármikor szexuális abúzus áldozataivá váltak.
A gyerekek sérelmére elkövetett szexuális bántalmazást a közvélemény élesen elítéli, hatalmas haragot és indulatot vált ki. Joggal.
A Kék Vonal segélyvonalain gyakran beszélgetünk olyan gyerekekkel, fiatalokkal, akik átélték az árulás, cserbenhagyás fájdalmát, a hatalommal való visszaélés felháborító igazságtalanságát, az áldozat láthatatlanságát és a magányát. Ezeket a történeteket hallgatva a Kék Vonalas ügyelőkben is megjelenik a harag. De ha csak a haragunkat, az indulatainkat fejeznénk ki, akkor a beszélgetés rólunk, ügyelőkről szólna, és nem arról a gyerekről, fiatalról, aki a terhével hozzánk fordul. Ezért fontos, hogy azt is kifejezzük, hogy megértjük, együttérzünk vele, mellette vagyunk a bánatában, a fájdalmában, a dühében, az elkeseredettségében. Nem láthatatlan, mert mi látjuk, és halljuk a hangját, akkor is ha halkan suttog. Már nincsen egyedül. Megoszthatja a terhét, mert mi elbírjuk. Megköszönjük a bizalmát, mert tudjuk, hogy mekkora erő és bátorság kellett hozzá. És hisszük, hogy ez számít.
Közszereplőként, szakemberként, magánemberként is számtalan lehetőségünk van arra, hogy nyilvánosan elmondjuk a véleményünket, kifejezzük jogos haragunkat, felháborodásunkat. Fontos azonban figyelemmel lenni arra, hogy a szexuális bántalmazás, a hatalommal való visszaélés sokaknak nem egy szomorú társadalmi probléma, hanem a személyes rögvalóság. Az áldozatok, túlélők sajnos gyakran élik meg azt, hogy nem ők döntenek arról, hogy ki, mikor és milyen mértékben ismerheti meg a történetüket és alkothat nyilvános véleményt pro vagy kontra. Nem dönthetnek érdemben arról sem, hogy a közösségi média felületein mi jöjjön szembe a hírfolyamban, csoportokban, baráti beszélgetésekben, és nem dönthetnek arról sem, hogy ez hogyan hasson rájuk. Nem dönthetnek arról, hogy a szenvedésük hogyan járuljon hozzá egy, amúgy borzasztóan fontos diskurzushoz. Újra láthatatlanná válnak, az áldozatok masszájává, a személyes érzéseik nem számítanak, akkor sem, ha mindenki róluk beszél. Ez a kontrollvesztés újraélésével retraumatizáló lehet.
A szexuális bántalmazásról folyó rendkívül fontos társadalmi vita hasznosulásához elengedhetetlen lenne, hogy képesek legyünk az áldozatok integritásának tiszteletben tartására, valós együttérzésre és szolidaritásra. És, hogy ezt ki is tudjuk fejezni. Fontos, hogy a bűnösök érezzék a haragot, de mindennél fontosabb, hogy az áldozatok érezhessék az együttérzést, és valóban megélhessék, hogy nincsenek egyedül.
A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványnál minden gyerek és 24 éven aluli fiatal szabadon dönthet arról, hogy a személyes történetéből mennyit és hogyan oszt meg velünk, és mi ezt tiszteletben tartjuk, a 116 111 telefonszámon éjjel-nappal várjuk a gyermekek és 24 éven aluli fiatalok, valamint az értük aggódó felnőttek megkeresését. Ha a megkereső elfogadja a segítségünket, konkrét lépéseket tudunk tenni az érdekében. Van segítség, és a 24 éven felüli felnőtteknek is van hova fordulnia! A NANE Egyesület, a krízisambulanciák és az OKIT munkatársai segítséget nyújtanak a bántalmazás felnőtt, vagy már felnőtté vált áldozatainak.
