5 tény, ami miatt nagyon veszélyes az online bántalmazás

A cyberbullying, vagyis az online bántalmazás az egyik legkomolyabb veszély, ami a gyerekeket a fejlett világban, így Magyarországon is fenyegeti. A netes abúzus tragédiához, valamint súlyos traumákhoz vezethet, amelyek megkeserítik a gyermek, a család és közössége egész későbbi életét. A helyzetet nehezíti, hogy a gyermekvédelmi rendszer nem, vagy gyakran nem időben ismeri fel az online bántalmazást, és így nem, vagy csak késéssel tud beavatkozni.  A bűncselekmény nehezen bizonyítható, az elkövetők gyakran felelősségrevonás nélkül élik tovább az életüket, áldozat egyáltalán nem tud, vagy mer segítséget kérni.

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány és az UNICEF Magyarország a Generali támogatásával kampányt indított, hogy felhívja a figyelmet az internetes zaklatás jelenségére és arra, hogy elérhető segítség a Kék Vonal által biztosított 116111-es ingyenes telefonszámon. A #nemvagyegyedül kampányból a felnőttek is megtudhatják, hogy miért nagyon veszélyes a cyberbullying. Többek között ezek miatt:

  1. Nem lehet elválasztani egymástól az online és a valós világot: ami a digitális térben történik, legalább annyira fáj és traumatizál, mint ami a fizikai környezetben. Gyakran az online bántalmazás a valódi bántalmazás kísérője: akit például csúfolnak az iskolában, azt gyakran a közösségi médiában is szekálják.
  2. Az online bántalmazás előli meneküléshez segítség szükséges. A neten  a gyerekek óvintézkedések nélkül folyamatosan veszélynek vannak kitéve, teljesen mindegy, hol vannak éppen, a bántalmazó eléri őket.
  3. Az online bántalmazás gyakran nagy közönség előtt történik, a bántalmazott gyerekek úgy érezhetik, hogy a teljes környezetük előtt járatták le, szégyenítették meg őket, mindenki látja a róluk szóló posztot, képet, kommentet, aki fontos a számukra. Azt tapasztalják, hogy bár mindenki tud az őket érő bántalmazásról, senki sem tesz semmit.   
  4. Bárki lehet áldozat, a bántalmazásnak nincs társadalmi hovatartozása. Az UNICEF felmérése szerint a magyar 10-18 éves gyerekek 88%-a rendelkezik profillal a közösségi médiában, a 20%-uk már volt netes bántalmazás áldozata, 10%-uk pedig maga is bántalmazott másokat. A cyberbullying nem válogat, a jó körülmények között élő gyerekeket ugyanúgy sújtja, mint nehezebb sorsú társaikat.
  5. A #nemvagyegyedül két évvel ezelőtti első kampányából is egyértelműen kiderült: az érintett fiatalok nem tudják kivel megosztani a gondjaikat. Egyrészt gyakran a saját környezetükben bántalmazzák őket, másrészt a felnőttek sokszor jelentéktelennek érzik a problémát, nem ismerik azokat felületeket, ahol az áldozatokat bántják, így tanácsot sem tudnak nekik adni.  

A koronavírus járvány alatt a fiatalok élete még inkább az online térre összpontosul, így a bántalmazások száma folyamatosan növekszik. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 116 111 hívószámon elérhető Lelkisegély-vonalán ingyenesen és anonim módon kérhetnek segítséget a gyerekek, vagy pedig a www.kek-vonal.hu weboldalon keresztül az anonim chat szobában, vagy emailben az EMIL szolgáltatáson keresztül.

iszkiri