Bullying elleni stratégia kidolgozása

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 2015 januárjától 2016 év végéig három budapesti iskolának kínál lehetőséget a „Kortárs részvétel és közösség a jó és biztonságos iskolai légkörért” című projektjében való részvételre, melyet a Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és az Európai Unió Daphne III Programja támogat.

 

A pályázat célja egy olyan módszertan kidolgozása, amely aktív támogatást nyújt az iskolai közösségformálás, a kortárs bántalmazás prevenciója és a konstruktív szabadidő-szervezés terén, segítve így az iskolai bűnmegelőzést. A projekt ideje alatt a pilot iskolák olyan tevékenységekben próbálhatják ki magukat, melyek aktív szerepet szánnak mind a felnőtteknek, mind a diákoknak saját iskolai környezetük alakításában, melyek erősítik a biztonságos iskolai légkör megtartását és megelőzik a kortársak közötti durva problémahelyzetek kialakulását. 

A pályázati szándék abból a felismerésből indult ki, hogy világszerte növekvő jelenség az iskolán belüli kortárs bántalmazás (bullying) és ezzel együtt a cyberbullying. A két bántalmazási forma szoros összefüggést mutat: a kortárs bántalmazás áldozatai gyakran az iskolán kívül, a cyber-térben is áldozatokká válnak, és igen gyakran épp azok által, akik az iskolában is bántják őket. A jelenség komplexitását fokozza, hogy az áldozatok és az elkövetők is gyerekek, így tetteik súlyát és következményét kevéssé tudják előre felmérni. A megelőzésben és a megélt traumák orvoslásában is felnőtt segítségére van szükségük, akik abban segítik őket, hogy felismerjék a bántalmazást (akár elkövetők, áldozatok, vagy szemlélők) és aktív részt vállaljanak a megelőzésben és megakadályozásban.

A projekt során az iskola közössége - pedagógusok, diákok, szülők – stratégiát alkotnak a bullying és cyberbullying megelőzésére, eszközöket és módszereket kapnak a Kék Vonaltól és partnerszervezeteitől a hatékony megelőzés és ártalomcsökkentés kivitelezéséhez.

iszkiri