Kevés gyerek fordul felnőtthöz, ha a neten zaklatják

A válaszadó gyerekek 60%-át csúfolták már neten, a megkérdezett lányok 55%-a pedig zaklatást is tapasztalt az online térben, míg a fiúk esetében ez az arány 27%-os – derült ki abból az online feltérképezésből, amely a cyberbullying elleni #nemvagyegyedül kampány során készült.

Az UNICEF Magyarország és a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány azért indította el a Generali támogatásával a kampányt, hogy felhívja a figyelmet a bántalmazás modern formájának – olykor halálos – veszélyeire, valamint tudatosítsa, hogy elérhető a segítség a bajban. 

Pozitív, hogy a fiatalok többsége tisztában van az alapokkal, tudják, hogy bizonyos profilokat le lehet tiltani a közösségi médiában, valamint jelenthetik a sértő tartalmakat az oldalak fenntartói felé. Az álnéven rejtőzködő kitartó zaklatókkal szemben azonban sokszor tanácstalanok – hangzott el azon az online beszélgetésen, amelyet a kampány zárásaként tartottak szakértőkkel és hírességek bevonásával. A #nemvagyegyedül részeként egy anonim online kérdőív is készült, amelyben a tizenévesek megoszthatták kérdéseiket, történeteiket. A szavazásra a közösségi média felületein került sor, az eredmények nem számítanak reprezentatív kutatásnak, tudományos értékkel nem bírnak, arra azonban lehetőséget biztosítanak, hogy a szakértők kicsit belelássanak abba, milyen kérdések foglalkoztatják a fiatalokat a témában.    

A megkérdezettek 67%-a nyilatkozott úgy, hogy az iskolai (offline) bántalmazás a rosszabb, míg 33%-uk a netes verziót tartja a veszélyesebbnek. A szakértők szerint a két jelenség gyakran elválaszthatatlan egymástól, ám míg egy iskolaváltással, környezetváltással az előbbi megváltoztatható, az utóbbi mindenhova követi az áldozatot.

A válaszadók többsége, 60%-a kattintott arra a válaszra, hogy csúfolták már a neten. Arra a kérdésre, hogy a platformok közül hol történik a több cyberbullying, 53% a Facebookot jelölte meg, 43% pedig az Instagramot. Az online zaklatás nagyobb arányban fordul elő a lányoknál (55%), mint a fiúknál (27%), ám a kérdőívet kitöltők esetében mindkét nemnél magas azoknak a száma, akik tapasztaltak ilyen kéretlen megkeresést. A lejárató kommentek esetében 75% gondolja úgy, hogy fel kell szólítani a bántalmazót, hogy hagyja abba a tevékenységét, azonban negyedük nem tesz semmit ilyen esetben, mert nem látja értelmét.

Bár magával a jelenséggel tisztában vannak aggasztóan kevés fiatal fordul felnőtthöz, ha a neten bántják őket. A korábbi felmérések is rendre azt mutatták, hogy a gyerekek szégyellik a támadásokat, így gyakran senkivel sem beszélnek a problémáról. Ezúttal a részvevők 34%-a nyilatkozott úgy, hogy nem értesítene felnőttet a bántalmazásról.  

„Beszélgetni kell a gyerekekkel erről a témáról. A felnőtteknek nem szabad elbagatellizálniuk a cyberbullying jelentőségét és lényeges, hogy akkor is türelmesek maradjanak, ha a gyermek nem mindig tartja magát a korábban megbeszéltekhez. Az áldozathibáztatás a segítségkérést és a történtek feldolgozását is megnehezíti, fontos, hogy a gyerekek mindig azt érezzék, támogatjuk őket. A megelőzésért sokat tehetnek a szülők például azzal, hogy maguk sem posztolnak fotót vagy videót a gyerekükről – legyen az bármilyen korú –, valamint szűrik, hogy ki láthatja az általuk kirakott tartalmat és azonnal jelentik, ha a neten visszaélést tapasztalnak. Érdemes a gyermekkel is beszélgetni arról, hogy ne küldjön se magáról, se másról képeket, mert vannak emberek, akik azt ártó céllal használhatják fel és mindig szóljanak, ha valamit nem értenek, bántja őket” – mondta Sebhelyi Viktória, az UNICEF Magyarország gyermekjogi vezetője.

A kérdőív szerint a fiatalokat elsősorban az foglalkoztatja, hogy mit tehetnek, ha valaki álprofilt hoz létre a nevükben és azon keresztül fejti ki a bántalmazást. Sokakat érdekelt az is, hogy hogy mi a teendő, ha az exük, vagy bárki más intim képekkel zsarolja őket, netán ezeket a fotókat megjelenteti a közösségi médiában. Mindkét esetben értesíteni kell a rendőrséget és a platform fenntartóit. Magát a tettet technikai értelemben nehéz megakadályozni, azonban érdemes felvilágosítani a zsarolót, hogy a személyes képmással való visszaéléssel bűncselekményt követ el. Minden esetben megfontolandó szakértő segítségét is kérni. A Kék Vonal 116 111-es számán bárki ingyenesen és anonim módon kaphat segítséget.  

„Vannak nehezen feloldható esetek, amikor a baj már megtörtént, a hatóságok is megtették, amit lehetett, azonban a feldolgozás, a továbblépés szempontjából sokat jelent az, hogy az áldozat, vagy akár azok családtagjai beszélhetnek egy szakértővel, meghallgatják őket. Ebben kívánunk mi segíteni, a Kék Vonal 116-111 ingyenes száma mindenki számára elérhető” – mondta Rimóczi Tamás, a Kék Vonal szakmai vezető-helyettese.

Ha beszélgetni szeretnél, hívj minket!   116-111

További sajtóhírek:

A Kék Vonal közleménye az Öngyilkosság Megelőzés Világnapján

A Kék Vonal közleménye az Öngyilkosság Megelőzés Világnapján

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványhoz 2021 első félévében elkeserítően magas számú megkeresés érkezett olyan fiataloktól, akikben felmerült az öngyilkosság gondolata.Míg 2020-ban az egész év során nagyságrendileg ezer olyan konzultációt folytattunk, ahol megkeresőnk...

Senki nem akar tizenévesen meghalni! Gondolatok az öngyilkosságról.

Senki nem akar tizenévesen meghalni! Gondolatok az öngyilkosságról.

Senki nem akar tizenévesen meghalni! Gondolatok az öngyilkosságról.   Minden halálhír nagyon megrázó. A halál az élet felfoghatatlan része. Különösen nehéz egy fiatal halálával szembesülni. Még érthetetlenebb, elfogadhatatlanabb, ha egy fiatal önkezűleg vett...

Kék Vonal Önkéntes – Vállalati kapcsolatok és adományozás

Kék Vonal Önkéntes – Vállalati kapcsolatok és adományozás

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány bővülő kommunikációs csapatába keresi új önkénteseit! Az önkéntesek különböző részfeladatokat vállalnak, amely által segítik az alapítvány online jelenlétét, és elősegítik a kommunikációs, illetve adománygyűjtő kampányok sikerét. A...

Share This