
Nemzetközi gyermek lelkisegély-vonal nap – bárkiből lehet segítő!
2023. május 16.
Május 17-én tartják a gyermek lelkisegély-vonalak nemzetközi napját, mely alkalom lehetőséget teremt, hogy ismét felhívjuk a figyelmet arra, hogy a meghallgatás és az odafigyelés akár szó szerint életeket menthet, valamint, hogy bárkiből lehet segítő.
A nemzetközi gyermek lelkisegély-vonalakat összefogó Child Helpline International magyarországi tagjaként a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány a külföldi társszervezetekkel együtt azon dolgozik, hogy a világon minden gyermeket meghallgassanak.
Ezen a napon azon túl, hogy hangsúlyozzuk, hogy sokszor már egy beszélgetés is segíthet egy krízishelyzetben, ünnepeljük azokat az önkénteseket és munkatársakat is, akiknek elkötelezettsége és odaadása több ezer magyarországi gyermeknek és fiatalnak jelent kapaszkodót a legkilátástalanabb helyzetekben.
A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány jelenleg is nagy erőkkel dolgozik az újabb önkéntesek toborzásán: 2023. május 24-ig szeretettel várják olyan felelős felnőttek jelentkezését, akik az elméleti és gyakorlati képzést követően a lelkisegély-vonalon önkéntes segítőként, heti öt órában szívesen nyújtanak érzelmi támogatást a segítséget kérő fiataloknak és a gyermekekért aggódó felnőtteknek. Az önkénteseket folyamatos esetmegbeszélő alkalmak, csoportos szupervíziók és tapasztalt ügyeletvezetők segítik a mindennapokban.
Bővebb információ: https://kek-vonal.hu/csatlakozz/
A Kék Vonal a nap 24 órájában fogadja a gyermekek és 24 éven aluli fiatalok megkereséseit az ingyenesen és anonim módon hívható 116 111 számon, illetve délutánonként a kek-vonal.hu oldalon elérhető chaten, valamint anonim levelezőrendszerükben. A képzett ügyelők segítséget nyújtanak nemcsak a gyermekeknek és fiataloknak, de az értük aggódó felnőtteknek is, akik a szintén ingyenesen és anonim módon hívható 116 000 számon kaphatnak segítséget.
További cikkek a témában:
Interjú Flach Richárddal a nem-szuicidális önsértésről
Flach Richárd óvoda- és iskolapszichológus, valamint a Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Intézet Doktori Iskola PhD-hallgatója. Érdeklődési és kutatási területe a serdülő- és fiatal felnőttkori krízisek, határhelyzeti események, különös tekintettel az öngyilkosságra...
A gyereköngyilkosságok okairól és hátteréről
A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője, Reményiné Csekeő Borbála a wmn magazin oldalán osztotta meg gondolatait a gyereköngyilkosságok hátteréről. 2022-ben eddig nagyjából 800 beszélgetésben számoltak be a hozzánk forduló gyerekek vagy fiatal felnőttek...
A tinédzserkori agresszióról és önagresszióról
A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője, Reményiné Csekeő Borbála a wmn magazin oldalán osztotta meg gondolatait, a fiataloknál tapasztalt, tragédiákba torkolló agresszióról: Az elmúlt hetekben egymást érték a tizenévesek agresszív, és önagresszív...