Barion Pixel

Projektek

Felelős Felnőtt

2023. szeptember 22.
Felelős Felnőtt

Mit jelent az, ha valaki felelős felnőtt? Akkor is lehetek az, ha nem vagyok sem szülő, sem tanár, és nem is foglalkozom hivatásszerűen fiatalokkal? Mit jelent a felelősség fogalma a gyerekek és a kamaszok perspektívájából? Kiderül a Kék Vonal #FelelősFelnőtt kampányából!

Mi a kampány célja?

A Kék Vonal lassan 30 éve segíti a felnőtteket abban, hogy hogyan érthetik meg, és ezáltal támogathatják jobban a gyerekeket, kamaszokat és fiatal felnőtteket. A #FelelősFelnőtt kampány célja az, hogy eszközöket adjon azoknak a kezébe, akik szeretnének biztonságos, támogató, elfogadó környezetet teremteni azoknak a fiataloknak, akikkel nap mint nap kapcsolatban vannak – akár szülőként, rokonként, aggódó szomszédként, tanárként vagy bármely más szerepkörben.

Felelős felnőtt bárkiből lehet! Hogy hogyan? Szakembereket kértünk meg arra, hogy segítsenek definiálni a fogalmat.

Ha érintett vagy a fenti témában, vagy aggódsz valakiért és nem tudod kihez fordulhatnál, írj nekünk vagy hívj minket a 116 111-es díjmentesen hívható telefonszámon!
Szülőnek lenni kihívás. Ha aggódsz gyermeked miatt, és nincs kivel megoszd a vele kapcsolatos aggodalmaidat, hívd a Kék Vonalat a a 116 000-s díjmentesen hívható anonim számon, keressünk együtt megoldást.
Szakemberként, segítőként sem kell egyedül maradnod a megterhelő érzésekkel! Lényeges, hogy te is tudj arról beszélni, ha megvisel egy fiatal helyzete. Ha szükséged lenne valakire, akivel közösen tudsz gondolkozni egy fiatal érdekében, fordulj te is bátran a Kék Vonalhoz! Hívj minket a 116 000-s díjmentesen hívható anonim számon.

Projektjeink

Vedd észre! Beszélj róla! Állítsd meg!

Vedd észre! Beszélj róla! Állítsd meg!

A fiatalok rendszeresen használják a Snapchatet, a TikTokot, az Instagramot és más közösségimédia-felületeket, hogy baráti kapcsolatokat ápoljanak vagy új tartalmakat fedezzenek fel. Az online kapcsolatok olyan meghatározóak lehetnek egy fiatal számára, hogy sokszor a...

Beszélj róla!

Beszélj róla!

Az idén 30 éves Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány az UNICEF-fel együttműködésben bátorítja a fiatalokat, hogy merjenek segítséget kérni és beszélni róla, ha nehézségekkel küzdenek.

Serdülők az interneten

Serdülők az interneten

Internetbiztonsággal kapcsolatos iskolai prevenciós programunk fejlesztése a Child Focussal együttműködésben

Deshame II. projekt

Deshame II. projekt

Kortársak közötti online szexuális zaklatás – Értsük meg, előzzük meg, reagáljunk rá!

Deshame I. projekt

Deshame I. projekt

Kortársak közötti online szexuális zaklatás – Értsük meg, előzzük meg, reagáljunk rá!