Szülőként vagy a fiatal nővé, férfivá serdülő gyerekek más hozzátartozójaként, nem mindig könnyű szembesülni vele, amikor egy gyermek már férfiként, nőként lép ki a nagyvilágba. Ez a „nagyvilág”, már régen nem az első bált jelenti, sokkal inkább az internetes fórumokat, közösségi hálózatokat.

Ahogy a felnőttek közösségi életében egyre nagyobb szerepet kapnak az online fórumok, ideértve a párkeresést is, úgy a tizenévesek is gyakran a világhálón keresnek férfi-női szerepeikre visszajelzést. Sokuk szexuálisan is vonzó arcát szeretné mutatni a közösségi médiában, ami érthető, hiszen azon túl, hogy visszajelzésekre vágynak, neten ismerkednek, tartanak fent párkapcsolatot, ott élik meg az első kapcsolatok erotikáját, de mindeközben kerülhetnek nagyon kiszolgáltatott helyzetekbe.

A szexting jelensége

A digitális eszközök használata minden korosztály szexuális életére hat. A szexting (eredetileg szex + texting, vagyis szexuális tartalmú üzenet küldés) jelensége igen elterjedt a magyar tizenévesek világában is, ezt tapasztaljuk a Lelkisegély-vonalon bejövő hívásokban és az Iskolai Prevenciós Programunk során is. A jelenség hátterében természetesen ott van a kamaszok kockázatvállalási szándéka, az önmegmutatás vágya, a szexuális kíváncsiság, amelyek megfelelnek az egészséges életkori sajátosságoknak. Teljesen természetes, hogy egy ismerkedés, egy alakulófélben lévő párkapcsolat, vagy a szexualitás felfedezésének időszakában felmerül, hogy képet kérjek, vagy épp képet küldjek a partneremnek. Amit azonban nagyon fontos hangsúlyozni, ha a témáról tizenévesekkel beszélgetünk, hogy ezekkel az intim felvételekkel nagyon könnyű visszaélni. 

Légy valódi támasz!

Ahhoz, hogy egy gyerek úgy érezze számíthat rád, mellette állsz, az első és legfontosabb a figyelem! Ha beszél hozzád, üzenne neked, megosztana valamit, ami számára fontos, nehéz, akkor valóban figyelj rá! Kapcsold ki a TV-t, a rádiót, tedd el a telefonodat vagy hagyd abba, amivel éppen foglalkozol, amint lehetséges. A második fontos pont, hogy higgy neki! Ha egy helyzet rossz, kínos, megalázó, akkor beszélni sem egyszerű róla. Senki nem áll neki szívesen még egyszer. Egyetlen kételkedő mondat is elég, hogy a gyerek többé szóba se hozza, mi
történt. Talán maga is elhiszi, hogy nem is komoly, nem is úgy volt, hogy elfogadható, amit a társai vele tesznek. Talán egyértelmű, hogy hinnél a gyerekednek, de a szexuális abúzus minden formája olyan rettenet, amit sokszor könnyebb nem elhinni. Sokszor jobb nem belegondolni, hogy a gyerekek egymás bántásában milyen kegyetlenek tudnak lenni, hogy akár egy-egy megjegyzés is milyen mély sebet tud ütni. De ha bagatellizáljuk vagy megkérdőjelezzük a történteket, azzal cserben hagyjuk azt, aki éppen védelmet keres.

Sokan érintettek

A kamaszok könnyen áldozatává válhatnak kortársaiknak, de rosszindulatú felnőtteknek is. A Be Social Magyar Tinik a neten kutatása alapján a válaszadó tizenévesek majdnem 40%-ától kértek már erotikus fotót, 7%-uk pedig teljesítette is a kérést. A Kék Vonal 2017-ben egy nemzetközi projekt keretében folytatott kutatásában fényképek engedély nélküli megosztására kérdeztünk rá: a tizenévesek 6%-áról került ki részben vagy teljesen meztelen kép a világhálóra az engedélyük nélkül; 41% pedig tanúja volt ilyen esetnek.

Jogi következménnyel is járhat

Amellett, hogy a képet küldő fiatalnak sérül a saját képmásához való joga, súlyos pszichés sérüléseket is tud okozni a képek nyilvánosságra kerülésével járó megaláztatás, szégyenérzet és szorongás. A képet, mint különleges adatot nyilvánosságra hozó személy pedig elkövetheti a személyes adattal való visszaélés vagy akár a gyermekpornográfia bűncselekményét is.

A szexting következtében nyilvánosságot nyert fotók egy későbbi online megfélemlítés, zaklatás alapját is adhatják, sőt a képen szereplő akár folyamatos zsarolásához is felhasználhatóak. Tapasztalatunk szerint sok középiskolásnak új és nem egyszerre sokkoló tény:

Ha egy 19 éves srác telefonján tárolja 17 éves barátnője meztelen képét, ez már önmagában jogellenes, hiszen kiskorúról nemi vágy felkeltésére alkalmas fotót készíteni, gyermekpornográf bűntett, a motivációtól és a képpel kapcsolatos szándékoktól függetlenül.

Persze a nagy szívfájdalmat, és jogi problémát, nem addig okozza a fotó, amíg biztonságban van egy párkapcsolaton belül. A gondok ott szoktak kezdődni, amikor a párkapcsolat véget ér, vagy amikor elvész a kontroll a fotó felett. Csak egy embernek átküldeni a képet, csak egy percre őrizetlenül hagyni a telefont – már elég a bajhoz, de az is előfordul, hogy szakítás után a bosszú vagy a zsarolás eszköze lesz egy intim felvétel.

Hogyan előzhető meg a baj?

A szexting gyakorlata olyannyira elterjedt, hogy sokan kétségbe vonják érdemes-e, lehet-e tiltani? A Kék Vonal szakemberi szerint a tiltás, főleg önmagában, indoklás és valós párbeszéd nélkül, gyakran nem bizonyul hatékony útnak a kockázatok csökkentésére. Ugyanakkor a közös gondolkodás, a kockázatok mérlegelése és a jogszabályi háttér objektív ismertetése minden felelős felnőttnek lehetőség, amihez segítséget nyújthat a korábbi projektünkhöz készített kézikönyv és óravázlat.

A szexting jellemzően azért válhat visszaélések eszközévé és okozhat sok kínt a szereplőknek, mert futótűzként, kontroll nélkül terjednek a felvételek a kortárs közösségben, és könnyen ki is kerülhetnek onnan akár pornográf oldalakra. Ezért a jelenségről való beszélgetésekben érdemes a képeket tovább küldő, a bántalmazó láncolatot fenttartó résztvevők szerepével is foglalkozni. Ha szívesen beszélgetnél a gyerekeddel a szextingről, de nem tudod, hogyan fogj neki, javasoljuk, hogy nézzétek meg együtt a témában készült beszélgetésindító kisfilmünket:

Ha attól tartasz, gyermeked már áldozattá válhatott, vagy nem tudod, hogyan tudnád jobban óvni az internet használat veszélyeitől és szívesen gondolkoznál ezen együtt segítőinkkel, hívj minket! 116 000 Szülőnek lenni kihívás, ne maradj egyedül!

További cikkek a témában:

Hogyan védd meg gyerekedet a szexuális tartalmú netes zsarolástól?

Hogyan védd meg gyerekedet a szexuális tartalmú netes zsarolástól?

A szexuális tartalmú netes zsarolás (angol kifejezéssel 'sextortion') az egyik legveszélyesebb helyzet, amivel egy tizenéves találkozhat a világhálón. Szülőként, felelős felnőttként fontos ismerni a jelenséget, és felhívni rá a gyerekeink figyelmét. „Nálam a fotód, a...

Hogyan reagálj, ha online zaklatták a gyerekedet?

Hogyan reagálj, ha online zaklatták a gyerekedet?

A szexuális bűncselekményeknek nagyon nagy a látenciája, ahogy a netes visszaéléseknek, online bántalmzásnak, zaklatásank is. Gyakran maguk az áldozatok is félnek, hogy ha elmondják mi történt, attól csak még rosszabb lesz minden. Sajnos ez a félelem nem alaptalan,...

Share This