Barion Pixel

Tudástár

Évzáró gondolatok 2020 végén a Kék Vonalból

2024. május 23.
Évzáró gondolatok 2020 végén a Kék Vonalból

2020 nem csak a Covid19 koronavírus járvány éve volt, hanem a járványhoz, és a járvány okozta korlátozásokhoz való alkalmazkodás éve is világszerte, így a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány működésében is. A vírus hatott hívóink, a gyerekek, fiatalok, családok és a gyerekekkel kapcsolatos intézmények életére is, de magára az alapítványra is.

2020-ban sok mindent kellett megkérdőjelezni, ami addig biztosnak tűnt, és ez az év sok olyan kihívással is szembesített minket, amelyekre azonnal kellett megoldást találnunk. A telefonos ügyeletadás 1993 óta kizárólag az alapítvány irodájából volt megvalósítható, szakmailag, etikailag és technikailag is. 2020. március 14-én át kellett gondolnunk, hogy ez tartható lesz-e, és hogy a karantén és az egészségügyi korlátozások betartásával hogyan tudjuk majd fogadni a segélyvonalakra beérkező hívásokat, ha ügyelőink nem tudnak bejárni az irodába. Szerencsére a probléma technikai részére már aznap estére meg is érkezett a válasz a Comnica Kft. szakembereitől. A cégnek ezúton is köszönjük az egész éves pro bono munkát és támogatást!

2020 előtt sosem gondoltuk volna, hogy a chatszoba vagy akár egy levél megírása alacsonyabb küszöb lesz sok gyerek számára mint telefonálni, de idén megtapasztaltuk, hogy hiába van már a kiskamaszoknak is saját telefonjuk – ha az egész család otthon van, nehezebb telefonálni, mint írni. Ebben az évben így fő feladatunkká vált az online konzultáció kapacitásának fejlesztése, és az internetes felületeink vonzóbbá tétele.

2020-ban megújult honlapunk. A mobilbarát, jó kereshető weboldalra új arculati elemek és sok friss tartalom került, nem csak a tizenéveseknek, hanem szüleik és a gyerekekkel foglalkozó szakemberek számára is. A cikkek mellett videók, letölthető plakátok, szakmai anyagok, és két komplex e-learning játék is gazdagítja oldalunkat, melyet ezúton is nagyon köszönünk Urbán Kata tananyag fejlesztőnek, Rubinovich Eszter animációs szakembernek, Libor Laura narrátornak, és további munkatársaiknak! A közösségi médiában is aktívabbak lettünk, Facebook és Instagram posztjainkat már több, mint húszezren követik. Hálásak vagyunk a Marketing21 Online Marketing Ügynökség segítségéért, hiszen pro bono munkájuknak köszönhetően idén jóval több fiatalhoz ért el az üzenetünk online.

Fiatalok, telefonukkal a kezükben.

2020-ban a megkereséseket áttematizálta a járvány. Közel 600 megkeresést kaptunk kifejezetten a vírussal kapcsolatban, de a családi – baráti viszonyokra és párkapcsolatokra is hatott a betegség, a betegségtől való félelem, illetve a találkozásokat korlátozó intézkedések. A gyerekekben is szorongásokat, félelmeket keltett a világjárvány, már az év legelejétől kaptunk olyan hívásokat, amiknek központi témája a koronavírus, illetve a járvánnyal kapcsolatos nehézségek, kérdések voltak. Ez természetesen fokozódott azzal párhuzamosan, ahogy egyre több lett a közvetlenül érintett fiatal, illetve egyre több családban, intézményben megjelent a fertőzés.

2020 sokak számára a bizonytalanság éve lett. Idén többen telefonáltak anyagi nehézségek miatt, sok családot érintett a megszűnt a munkahelyek problémája, illetve a vendéglátás és a szolgáltató szektor visszaesése hatott a diákmunka lehetőségekre is. De nem csak munkát lehetett nehezebben találni, minden egyéb is bizonytalanná vált: lehet-e utazni, lehet-e találkozni, lesz-e kollégium, lesz-e érettségi, milyen lesz a karácsony?

2020-ban az iskola sem maradt a régi… Tavasszal központi téma volt a digitális oktatás, és ennek kapcsán a szétfolyó napok, a motiváció hiánya, a barátoktól vagy a párkapcsolattól való kényszerű távolság. Van, akinek megkönnyebbülést hozott, hogy nem kell iskolába járni, másnál depresszív tüneteket okozott a bezártság. Van, aki az érettségiért aggódott, és volt több olyan hívónk is, aki az okoseszközök megléte nélkül próbált a digitális oktatás kihívásainak megfelelni.

Mosolygó gyerek arcképe.

2020 nehéz év volt azoknak a fiataloknak, akik számára a stresszel való megküzdéshez, a feszültségek levezetéséhez jó eszköz a csapatsport, az utazás, a társasági események. Pont azok a lehetőségek, amik segíthetik a tizenévesek érzelmi fókuszú megküzdését a fokozódó aggodalmakkal, veszteségekkel, lettek idén – érthető módon – erősen korlátozva. A digitális tér kísértéseinek ellenállni pedig sokszor nehéz tud lenni. Az online játékokba, a céltalan böngészésbe, a felszínes kommunikációba nagyon bele lehet feledkezni, de ezek nem biztos, hogy valódi sikerélményeket adnak, vagy mély kapcsolatokat teremtenek. Ráadásul a magányos és instabil gyerekek a neten könnyen válhatnak rosszindulatú felnőttek áldozatává is.

2020 meghatározó nehézsége volt a segítséghez való hozzáférés korlátozottsága is. A pszichológiai segítségre nyitott tizenévesek gyakran azért fordulnak hozzánk, hogy segítsünk utat találni a szakemberekhez. Ezek az utak sosem szélesek és egyenesek, de idén még több lett rajtuk a betemetetlen kátyú. Az eleve veszélyesen hosszú várólisták sok helyen tovább hosszabbodnak és bizonytalanná válnak. Az önkormányzatoknak még kevesebbet még többfelé kellett osztaniuk. A gyermekvédelem intézményeit, a gyermekotthonokat a forrás hiány, a szakember hiány mellett a kényszerű összezártság kényszerítette még nehezebb helyzetbe.

2020 a gyermekekkel hivatásszerűen foglalkozó szakemberek számára is kemény év volt. Munkatársaink a gyermekvédelem és az oktatási rendszer intézményeiben tartott szupervíziós csoport folyamatokkal és kifejezetten szakemberek számára készített módszertani anyagokkal igyekszenek támogatni a fiatalokkal foglalkozó teamket. Az elmaradt személyes tréningek, workshopok helyett webináriumokat szerveztünk, e-learning anyagokat készítettünk; belső képzéseinkből is amit lehetett, online valósítottunk meg.

2020 lassan véget ér. Nem tudjuk, mit hoz a jövő. Érkeznek a hírek a vírus mutálódásáról, de küszöbön van az oltás is. Csak találgatni lehet, milyen év elé nézzünk.

Ami biztos, hogy 2020 olyan tanulságokkal szolgált, melyeket sem ember, sem vírus nem vehet el tőlünk. Tovább visszük a tapasztalatot, hogy mindent – mindent is! – megoldunk. Sok minden változhat, de missziónk 1993 óra változatlan: a gyerekeket meg kell hallgatni!

Ha érintett vagy a fenti témában, vagy aggódsz valakiért és nem tudod kihez fordulhatnál, írj nekünk vagy hívj minket a 116 111-es díjmentesen hívható telefonszámon!
Szülőnek lenni kihívás. Ha aggódsz gyermeked miatt, és nincs kivel megoszd a vele kapcsolatos aggodalmaidat, hívd a Kék Vonalat a a 116 000-s díjmentesen hívható anonim számon, keressünk együtt megoldást.
Szakemberként, segítőként sem kell egyedül maradnod a megterhelő érzésekkel! Lényeges, hogy te is tudj arról beszélni, ha megvisel egy fiatal helyzete. Ha szükséged lenne valakire, akivel közösen tudsz gondolkozni egy fiatal érdekében, fordulj te is bátran a Kék Vonalhoz! Hívj minket a 116 000-s díjmentesen hívható anonim számon.

Hasznos tippek és infók

Van segítség! - e-learning játék felnőtteknek
E-learning
#öngyilkosság
#megküzdés
#stressz
#önsértés
#segítő beszélgetés

Van segítség! - e-learning játék felnőtteknek

A játék célja, hogy segítsen a szülőknek, szakembereknek, hogy idejében felismerjék, ha egy fiatal lelki problémákkal vagy depresszív gondolatokkal küzd, és segítségre…

A játék célja, hogy segítsen a szülőknek, szakembereknek, hogy idejében felismerjék, ha egy fiatal lelki problémákkal vagy depresszív gondolatokkal küzd, és segítségre van szüksége.

Interjú Tari Annamáriával a cyberbullying jelentéséről
Interjú
#cyberbullying

Interjú Tari Annamáriával a cyberbullying jelentéséről

Tari Annamária klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, pszichoanalitikus, számos sikerkönyv szerzője. Évek óta témája a cyberbullying jelentése és formái. Valamint kiemelten foglalkozik az online…

Tari Annamária klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, pszichoanalitikus, számos sikerkönyv szerzője. Évek óta témája a cyberbullying jelentése és formái. Valamint kiemelten foglalkozik az online világ,  a média és a fogyasztói társadalom személyiségre gyakorolt ha…

Interjú Vajda Zsolttal a fiatalkori öngyilkosságok megelőzéséről
Interjú
#öngyilkosság

Interjú Vajda Zsolttal a fiatalkori öngyilkosságok megelőzéséről

Vajda Zsolt szociális munkás, szociálpolitikus, aki közel 30 éve dolgozik a szakmában. Munkáját hivatásnak tekinti, és tapasztalatait szívesen osztja meg másokkal is.…

Vajda Zsolt szociális munkás, szociálpolitikus, aki közel 30 éve dolgozik a szakmában. Munkáját hivatásnak tekinti, és tapasztalatait szívesen osztja meg másokkal is. Az elmúlt évek során számos szociális szakemberrel dolgozott együtt, tréningeket és képzéseket tart, íg…

A háború felerősítheti negatív emlékeidet
Cikk
#megküzdés

A háború felerősítheti negatív emlékeidet

A háborúról szóló hírek és képek látványa nyomasztó és ijesztő lehet. Egyeseknél ez hatással lehet a mentális egészségre, szorongást és stresszt okozva,…

A háborúról szóló hírek és képek látványa nyomasztó és ijesztő lehet. Egyeseknél ez hatással lehet a mentális egészségre, szorongást és stresszt okozva, esetleg felerősítve korábbi negatív élményeket, nehéz emlékeket.

Szülőnek lenni kihívás!
Videó
#így segít a Kék Vonal

Szülőnek lenni kihívás!

A Segélyvonal a Bántalmazott és Eltűnt gyerekért a 116 000-ás ingyenesen hívható telefonszámon érhető el, ahol képzett ügyelőink várják szülők, gyermekekkel foglalkozó…

A Segélyvonal a Bántalmazott és Eltűnt gyerekért a 116 000-ás ingyenesen hívható telefonszámon érhető el, ahol képzett ügyelőink várják szülők, gyermekekkel foglalkozó szakemberek, és felelős felnőttek hívásait.

Hogyan beszélgess gyerekekkel, kamaszokkal a háborúról?
Cikk
#hogyan beszélgess

Hogyan beszélgess gyerekekkel, kamaszokkal a háborúról?

A háború híre nem csak a felnőtteket, hanem a gyerekeket is elérheti és megrázhatja. Fontos, hogy jól reagálj arra, ha egy gyermeket…

A háború híre nem csak a felnőtteket, hanem a gyerekeket is elérheti és megrázhatja. Fontos, hogy jól reagálj arra, ha egy gyermeket félelemmel, bizonytalansággal tölt el a kialakult helyzet. Ezen az oldalon rengeteg hasznos tippet, cikket találsz összegyűjtve a Kék Von…

Interjú Flach Richárddal a nem-szuicidális önsértésről
Interjú
#önsértés

Interjú Flach Richárddal a nem-szuicidális önsértésről

Flach Richárd óvoda- és iskolapszichológus, valamint a Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Intézet Doktori Iskola PhD-hallgatója. Érdeklődési és kutatási területe a serdülő- és fiatal…

Flach Richárd óvoda- és iskolapszichológus, valamint a Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Intézet Doktori Iskola PhD-hallgatója. Érdeklődési és kutatási területe a serdülő- és fiatal felnőttkori krízisek, határhelyzeti események, különös tekintettel az öngyilkosságra és…

Kahoot segédletek
Videó
#így segít a Kék Vonal

Kahoot segédletek

Kahoot! segédlet az Így kérj segítséget… elnevezésű projekt órai használatához.

Kahoot! segédlet az Így kérj segítséget… elnevezésű projekt órai használatához.