A Kék Vonal #FelelősFelnőtt kampányának célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok mentális egészségére, illetve arra, hogy felelős felnőttként még inkább támogatnunk kell a gyerekeket a koronavírus-járvány okozta kihívások közepette.
Kampányunk során ismert szakembereket, művészeket, döntéshozókat kértünk meg arra, hogy segítsenek definiálni a ‘Felelős Felnőtt’ fogalmát. A felkért írók, költők olyan szövegrészleteket osztottak meg velünk, melyek a gyerekek perspektívájából mutatják be a világot. Az alábbi írást Berg Judit író ajánlásával tesszük közre.
Tegyünk együtt azért, hogy bármilyen problémáról is legyen szó, a fiatalok érdekei képviselve legyenek, és a bajba, vagy veszélybe került gyerekek segélykiáltását meghallja a felnőtt társadalom!
Berg Judit – Szakítás (részlet)
Az erdőben sétáltunk, amikor kimondta. Megtorpantam. Nem értettem. Döbbenten meredtem rá, de közben éreztem, hogy elakad a lélegzetem, a gyomrom gombóccá zsugorodik, a vér pedig olyan erővel tódul a fejembe, hogy lüktetni kezd tőle a dobhártyám, és az ájulás kerülget. A szerveim hamarabb felfogták, mit jelent az a négy hang, amit mély hangján, szívdobogtatóan szép ajkai közül kipréselt. VÉGE.
– Nem értem – hebegtem, és a karja felé kaptam, mert fordult velem egyet a világ, és féltem, hogy a következő pillanatban orra bukom.
Félreértette a mozdulatot, ingerülten arrébb húzódott.
– Hagyjuk ezt! – mondta mérgesen. – Mit nem értesz?
– Mi az, hogy vége? Az nem lehet. Hiszen szeretjük egymást – súgtam elhalóan.
– Hát éppen ez az. Hogy már nem. Jó volt veled, de ez a kapcsolat teljesen kihűlt. Ne mondd, hogy nem tűnt fel!
– Akkor javítsuk meg! Mondd el, hogy mi bánt! Együtt biztos találunk megoldást.
– Figyelj, Janka! Én már nem akarok megoldást találni. Barátok lehetünk, de más nem!
– De én nem akarok a barátod lenni! Hiszen szeretlek! – hadartam, és éreztem, ahogy az arcomon végigcsurognak az első könnyek.
– Márpedig az útjaink ezentúl különválnak – jelentette ki határozottan.
– Ne csináld ezt, kérlek! – néztem rá, és már a szám széle is remegett kitörni készülő zokogástól.
– Ne sírj! Hazakísérlek – lépett közelebb, és most először vegyült némi gyengédség a hangjába.
– Ne kísérj haza, ha nem szeretsz! – néztem rá könyörgően, hátha megesik rajtam a szíve, ellágyul, és rájön, mekkora butaságot mondott. Hiszen tegnap még, amikor a buszmegállóban csókolóztunk, nagyon is szeretett! Nem lökhet el magától, amíg a hangja képes ilyen féltőn szólni hozzám. Úgy kapaszkodtam ebbe az egyetlen szalmaszálba, mintha az életem múlna rajta. De ő újra hátrébb lépett, és a hangja ismét érzéketlenül csengett.
– Gyere! Meglátod, jobb lesz így mindkettőnknek. Hamar találsz magadnak valaki mást!
– De én csak téged akarlak – nyögtem, ám hirtelen jeges rémület hasított belém. – Te már találtál is, igaz?
– Hát, azt nem mondanám, hogy találtam – jött zavarba Dávid –, de mondjuk, elképzelhető, hogy hamarosan… izé.
– Hagyj békén! Tűnj innen! – ordítottam magamon kívül. – Látni se bírlak!
– Janka, ez hiszti! Fejezd be! – próbálta újra átvenni az irányítást, de én már nem figyeltem rá. A fájdalom, kétségbeesés és megalázottság olyan erővel kavargott bennem, hogy szinte minden kapcsolatom megszűnt a külvilággal. Lüktető fejemben egyetlen érzés fogalmazódott meg: egyedül kell maradnom, amíg átgondolom, mi történt velem, és hogyan tovább.
– Nem maradhatsz egyedül az erdőben! – próbálkozott Dávid, de velem többé nem lehetett beszélni. Sírva üvöltöttem, hogy takarodjon, egészen addig, amíg végül vállat vont és faképnél hagyott. Akkor végre lekuporodtam egy fa tövébe, és átadtam magam a zokogásnak.
Nem tudom, mennyi idő telhetett el így, és arra sem emlékszem, hogy jutottam haza. Rémlik, hogy a sok sírástól még az erdőben hányni kezdtem, bár szinte teljesen üres volt a gyomrom. Hazafelé menet vettem magamnak egy doboz cigit, simán kinézek tizennyolcnak, senki sem kérdezte, hány éves vagyok.
Otthon bezárkóztam a szobámba, hogy senkivel se kelljen beszélnem. Az éjszaka hosszú sírásokkal és rövid, nyugtalan alvással telt, másnap reggel pedig egy feldagadt arcú, karikás szemű zombi nézett vissza rám a tükörből. Kizárt, hogy én ma bemenjek az iskolába, ezt az egy napot remekül kibírják nélkülem, nyilván fel se fog tűnni senkinek, hogy nem vagyok ott.
(A teljes novella a Szakítós c. antológiában jelent meg a Menő Könyvek gondozásában, 2018-ban)
Eredeti fotó: Kenéz Kíra (Berg Judit hozzájárulásával publikálva)
