Barion Pixel

Tudástár

Gyerekszemmel – Berg Judit, Felelős Felnőtt kampány

2023. szeptember 8.
Gyerekszemmel – Berg Judit, Felelős Felnőtt kampány

A Kék Vonal #FelelősFelnőtt kampányának célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok mentális egészségére, illetve arra, hogy felelős felnőttként még inkább támogatnunk kell a gyerekeket a koronavírus-járvány okozta kihívások közepette. 

Kampányunk során ismert szakembereket, művészeket, döntéshozókat kértünk meg arra, hogy segítsenek definiálni a ‘Felelős Felnőtt’ fogalmát. A felkért írók, költők olyan szövegrészleteket osztottak meg velünk, melyek a gyerekek perspektívájából mutatják be a világot. Az alábbi írást Berg Judit író ajánlásával tesszük közre. 

Tegyünk együtt azért, hogy bármilyen problémáról is legyen szó, a fiatalok érdekei képviselve legyenek, és a bajba, vagy veszélybe került gyerekek segélykiáltását meghallja a felnőtt társadalom!

Berg Judit – Szakítás (részlet)

Az erdőben sétáltunk, amikor kimondta. Megtorpantam. Nem értettem. Döbbenten meredtem rá, de közben éreztem, hogy elakad a lélegzetem, a gyomrom gombóccá zsugorodik, a vér pedig olyan erővel tódul a fejembe, hogy lüktetni kezd tőle a dobhártyám, és az ájulás kerülget. A szerveim hamarabb felfogták, mit jelent az a négy hang, amit mély hangján, szívdobogtatóan szép ajkai közül kipréselt. VÉGE.

– Nem értem – hebegtem, és a karja felé kaptam, mert fordult velem egyet a világ, és féltem, hogy a következő pillanatban orra bukom.

Félreértette a mozdulatot, ingerülten arrébb húzódott.

– Hagyjuk ezt! – mondta mérgesen. – Mit nem értesz?

– Mi az, hogy vége? Az nem lehet. Hiszen szeretjük egymást – súgtam elhalóan.

– Hát éppen ez az. Hogy már nem. Jó volt veled, de ez a kapcsolat teljesen kihűlt. Ne mondd, hogy nem tűnt fel!

– Akkor javítsuk meg! Mondd el, hogy mi bánt! Együtt biztos találunk megoldást.

– Figyelj, Janka! Én már nem akarok megoldást találni. Barátok lehetünk, de más nem!

– De én nem akarok a barátod lenni! Hiszen szeretlek! – hadartam, és éreztem, ahogy az arcomon végigcsurognak az első könnyek.

– Márpedig az útjaink ezentúl különválnak – jelentette ki határozottan. 

– Ne csináld ezt, kérlek! – néztem rá, és már a szám széle is remegett kitörni készülő zokogástól.

– Ne sírj! Hazakísérlek – lépett közelebb, és most először vegyült némi gyengédség a hangjába.

– Ne kísérj haza, ha nem szeretsz! – néztem rá könyörgően, hátha megesik rajtam a szíve, ellágyul, és rájön, mekkora butaságot mondott. Hiszen tegnap még, amikor a buszmegállóban csókolóztunk, nagyon is szeretett! Nem lökhet el magától, amíg a hangja képes ilyen féltőn szólni hozzám. Úgy kapaszkodtam ebbe az egyetlen szalmaszálba, mintha az életem múlna rajta. De ő újra hátrébb lépett, és a hangja ismét érzéketlenül csengett.

– Gyere! Meglátod, jobb lesz így mindkettőnknek. Hamar találsz magadnak valaki mást!

– De én csak téged akarlak – nyögtem, ám hirtelen jeges rémület hasított belém. – Te már találtál is, igaz?

– Hát, azt nem mondanám, hogy találtam – jött zavarba Dávid –, de mondjuk, elképzelhető, hogy hamarosan… izé.

– Hagyj békén! Tűnj innen! – ordítottam magamon kívül. – Látni se bírlak!

– Janka, ez hiszti! Fejezd be! – próbálta újra átvenni az irányítást, de én már nem figyeltem rá. A fájdalom, kétségbeesés és megalázottság olyan erővel kavargott bennem, hogy szinte minden kapcsolatom megszűnt a külvilággal. Lüktető fejemben egyetlen érzés fogalmazódott meg: egyedül kell maradnom, amíg átgondolom, mi történt velem, és hogyan tovább.

– Nem maradhatsz egyedül az erdőben! – próbálkozott Dávid, de velem többé nem lehetett beszélni. Sírva üvöltöttem, hogy takarodjon, egészen addig, amíg végül vállat vont és faképnél hagyott. Akkor végre lekuporodtam egy fa tövébe, és átadtam magam a zokogásnak.

Nem tudom, mennyi idő telhetett el így, és arra sem emlékszem, hogy jutottam haza. Rémlik, hogy a sok sírástól még az erdőben hányni kezdtem, bár szinte teljesen üres volt a gyomrom. Hazafelé menet vettem magamnak egy doboz cigit, simán kinézek tizennyolcnak, senki sem kérdezte, hány éves vagyok. 

Otthon bezárkóztam a szobámba, hogy senkivel se kelljen beszélnem. Az éjszaka hosszú sírásokkal és rövid, nyugtalan alvással telt, másnap reggel pedig egy feldagadt arcú, karikás szemű zombi nézett vissza rám a tükörből. Kizárt, hogy én ma bemenjek az iskolába, ezt az egy napot remekül kibírják nélkülem, nyilván fel se fog tűnni senkinek, hogy nem vagyok ott.

(A teljes novella a Szakítós c. antológiában jelent meg a Menő Könyvek gondozásában, 2018-ban)

Eredeti fotó: Kenéz Kíra (Berg Judit hozzájárulásával publikálva)

A fiatalok mentális egészségének megőrzése kiemelten fontos számunkra. Ezért weboldalunkon szülők számára készült cikkek, projektek és e-learning anyagok, illetve szakemberek számára ingyenesen letölthető óravázlatok, tanári kézikönyvek, kutatási eredmények is találhatók. Felelős felnőttnek lenni kihívás, de a Kék Vonalhoz szülőként, gyerekekkel foglalkozó szakemberként is fordulhatsz kérdéseiddel a 116-000-ás anonim vonalunkon.

A Kék Vonal 1993 óta segíti a bajba jutott gyerekeket és az értük aggódó felnőtteket. Ha szerinted is fontos a munkánk, akkor kérjük hogy támogasd az alapítványt az adód 1%-nak felajánlásával, egyszeri vagy rendszeres anyagi támogatással, vagy vásárolj kedvedre a webshopunkban! Adományoddal segélyvonalaink működését támogatod.

Ha érintett vagy a fenti témában, vagy aggódsz valakiért és nem tudod kihez fordulhatnál, írj nekünk vagy hívj minket a 116 111-es díjmentesen hívható telefonszámon!
Szülőnek lenni kihívás. Ha aggódsz gyermeked miatt, és nincs kivel megoszd a vele kapcsolatos aggodalmaidat, hívd a Kék Vonalat a a 116 000-s díjmentesen hívható anonim számon, keressünk együtt megoldást.
Szakemberként, segítőként sem kell egyedül maradnod a megterhelő érzésekkel! Lényeges, hogy te is tudj arról beszélni, ha megvisel egy fiatal helyzete. Ha szükséged lenne valakire, akivel közösen tudsz gondolkozni egy fiatal érdekében, fordulj te is bátran a Kék Vonalhoz! Hívj minket a 116 000-s díjmentesen hívható anonim számon.

Hasznos tippek és infók

Ajánlás a fiatalkori öngyilkosságról szóló tudósításokhoz
Cikk
#öngyilkosság

Ajánlás a fiatalkori öngyilkosságról szóló tudósításokhoz

A média fontos szerepet tölthet be az öngyilkosságok számának növelésében, de azok megelőzésében is. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány által készített ajánlás…

A média fontos szerepet tölthet be az öngyilkosságok számának növelésében, de azok megelőzésében is. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány által készített ajánlás célja, hogy valamennyi médiatartalom-szolgáltatónak és közösségi média felhasználónak segítséget nyújtson, a…

Szociális munkával a pandémia hatásaival szemben
Interjú
#öngyilkosság

Szociális munkával a pandémia hatásaival szemben

Az elmúlt két év történései, a Covid19 okozta pandémia alapjában rengette meg külső és belső világunkat. Vajon milyen hatást gyakorolt ez a…

Az elmúlt két év történései, a Covid19 okozta pandémia alapjában rengette meg külső és belső világunkat. Vajon milyen hatást gyakorolt ez a gyerekek, fiatalok mindennapjaira? Hogyan látja mindezt egy olyan szakember, aki sok-sok gyermek sorsával találkozott már?  Kérdés…

Kortársak közötti online szexuális zaklatás – Értsük meg, előzzük meg, reagáljunk rá! - szakmai útmutató
Tanári útmutató (pdf)
#cyberbullying
#sexting
#jelentés
#egészséges kapcsolatok

Kortársak közötti online szexuális zaklatás – Értsük meg, előzzük meg, reagáljunk rá! - szakmai útmutató

Az útmutató azokra a fiatalokra fókuszál, akik önmaguk és mások számára ártalmasan viselkednek az online térben és abban nyújt támpontokat, hogyan lehet…

Az útmutató azokra a fiatalokra fókuszál, akik önmaguk és mások számára ártalmasan viselkednek az online térben és abban nyújt támpontokat, hogyan lehet a viselkedésükre hatással lenni, azt megváltoztatni. Ha ahhoz keresel segítséget, hogy hogyan előzd meg a zaklatást v…

Buli és fesztivál kisokos
Cikk
#egészséges kapcsolatok

Buli és fesztivál kisokos

Itt a nyár, és ezzel együtt itt a buli- és fesztiválszezon is. Összeállítottunk nektek egy kisokost, amelyet megismerve felhőtlenül és tudatosan szórakozhattok.A…

Itt a nyár, és ezzel együtt itt a buli- és fesztiválszezon is. Összeállítottunk nektek egy kisokost, amelyet megismerve felhőtlenül és tudatosan szórakozhattok.A hasznos tudnivalókat az alkohol, a drogok és a szexualitás témaköreibe gyűjtöttük.

Gyerekszemmel – B. Nagy Réka, Felelős Felnőtt kampány
Cikk
#megküzdés

Gyerekszemmel – B. Nagy Réka, Felelős Felnőtt kampány

A Kék Vonal #FelelősFelnőtt kampányának célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok mentális egészségére, illetve arra, hogy felelős felnőttként még inkább támogatnunk…

A Kék Vonal #FelelősFelnőtt kampányának célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok mentális egészségére, illetve arra, hogy felelős felnőttként még inkább támogatnunk kell a gyerekeket a koronavírus-járvány okozta kihívások közepette. 

Pozitív megküzdési stratégiák kamaszkorban – kézikönyv
Tanári útmutató (pdf)
#megküzdés
#stressz
#öngyilkosság
#önsértés
#segítő beszélgetés

Pozitív megküzdési stratégiák kamaszkorban – kézikönyv

A kézikönyv segítséget nyújt a pozitív megküzdési stratégiák fejlesztését célzó óravázlatok használatához. Az óravázlatok segítségével gyerekekkel, fiatalokkal, csoportban is dolgozó szakemberek, különösen…

A kézikönyv segítséget nyújt a pozitív megküzdési stratégiák fejlesztését célzó óravázlatok használatához. Az óravázlatok segítségével gyerekekkel, fiatalokkal, csoportban is dolgozó szakemberek, különösen pedagógusok, iskolai szociális segítők, pszichológusok,...

Interjú – Sebestyén Eszter, Felelős Felnőtt kampány
Interjú
#bántalmazás

Interjú – Sebestyén Eszter, Felelős Felnőtt kampány

Sebestyén Eszter amellett, hogy pszichológus, kutyás terapeuta, gyógypedagógus – pszichopedagógus, aktívan ír blogján a családon belüli erőszakról, a gyerekkori szorongásokról, és a…

Sebestyén Eszter amellett, hogy pszichológus, kutyás terapeuta, gyógypedagógus – pszichopedagógus, aktívan ír blogján a családon belüli erőszakról, a gyerekkori szorongásokról, és a szülői szerepekről is. Célja, hogy hangot adjon a hangtalanoknak, és segítségkérésre bát…

A nondirektivitásról, az erkölcsi állásfoglalásról és a szextingről
E-learning
#segítő beszélgetés

A nondirektivitásról, az erkölcsi állásfoglalásról és a szextingről

A Fontos vagy! kampányunk keretében egy online kurzust készítettünk, amelyben amelyben a segítő beszélgetés alapjaival ismertetjük meg  a szülőket, azért hogy olyan…

A Fontos vagy! kampányunk keretében egy online kurzust készítettünk, amelyben amelyben a segítő beszélgetés alapjaival ismertetjük meg  a szülőket, azért hogy olyan kommunikációs eszközöket adjunk a kezükbe, amelyek segítik a kamaszok, gyerekek lelki támogatását. A kurz…