A Kék Vonal #FelelősFelnőtt kampányának célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok mentális egészségére, illetve arra, hogy felelős felnőttként még inkább támogatnunk kell a gyerekeket a koronavírus-járvány okozta kihívások közepette.
Kampányunk során ismert szakembereket, művészeket, döntéshozókat kértünk meg arra, hogy segítsenek definiálni a ‘Felelős Felnőtt’ fogalmát. A felkért írók, költők olyan szövegrészleteket osztottak meg velünk, melyek a gyerekek perspektívájából mutatják be a világot. Az alábbi írást Dragomán György író, műfordító ajánlásával tesszük közre.
Tegyünk együtt azért, hogy bármilyen problémáról is legyen szó, a fiatalok érdekei képviselve legyenek, és a bajba, vagy veszélybe került gyerekek segélykiáltását meghallja a felnőtt társadalom!
Dragomán György – Kandúr
Ahogy minden vasárnap, Matyi most is Apánál van, Apánál és Nagyapánál. A vasárnap Apa napja, az összes többi nap Anyáé. De Apa most alszik, megint sokáig dolgozott, majd csak ebéd előtt fog felébredni, akkor kikiabál az ágyból, hogy jó reggelt, akkor majd ő beviszi neki a gyógyitalát, Apa azt megissza, aztán majd behúzza maga mellé az ágyba és úgy csinál, mintha vaddisznó volna, vagy hiúz, vagy barnamedve. Morog és kaffog és röfög, és úgy csinál, mintha meg akarná enni, mintha meg akarná harapdálni a hátát vagy a hasát. Az csikis, nagyon csikis, de jó. Apa olyankor tényleg igazából hiúz, olyankor tényleg igazából medve, olyankor tényleg igazából vaddisznó. Nem hiszi el, hogy ő nem egy nagy veder málna, vagy egy csomó friss kukoricacső, vagy egy finom süldő nyúl.
Nagyapa nincs itt, a piacra ment ebédrevalóért. Addig, amíg vissza nem jön, Matyinak egyedül kell elfoglalnia magát. Nagyapa mondta így, hogy menjen szépen és foglalja el magát, egy játékot is adott neki hozzá, egy kicsi, kemény, pattogós gumilabdát, ami egyszer nagyon rég még az Apáé volt.
A labda akkora, mint egy nagy dió, csak sokkal kerekebb, a közepén egy vastag fehér csík és két vékonyabb piros. Matyi nekidobja a tűzfalnak, aztán elkapja, először sikerül, másodszor a labda kipattan a kezéből, elgurul a fűben.
Matyi keresi, először nem találja, aztán meglátja. Messze gurult, majdnem a hátsó cseresznyefáig. Matyi négykézlábra áll, a kisbukszus mögül lesi a labdát. Már nem is Matyi, már egy macska. Egy nagy, széles pofájú kandúr, olyan mint az a tarka, amit azelőtt való héten látott a fűben ugrálni. A hintán ült akkor, a vadkörtefa alatt, nagyon lassan hajtotta csak magát, úgy nézte a macskát, ahogy vadászik. Hogy mire, azt nem látta, biztos egy gyíkra vagy egy pocokra. Most ő a macska. Most ő vadászik. A gumilabda egy egér, egy szép nagy, kövér egér. El fogja kapni. Lelapul, a kandúr farka jut eszébe, ahogy nyugtalanul mozgott a fű fölött.
Az egér ott a napos folton szimatol valamit, két lábra áll, nem is egér, hörcsög, egy kicsi hörcsög, nem számít, akkor is el fogja kapni, elkapja és megeszi.
Lelapul, aztán ugrik, kimereszti a karmát, odacsap, hopp, mégsem kapta el, a labda elgurul, begurul a bokrok közé, a pocok elszökött, nincs már itt, hova lett? Utánaszimatol, érzi a szagát, szalad, négykézláb mászik, nem szöksz el, nyávogja morogva, mindjárt meg fogja fogni, mindjárt el fogja kapni.
Látja is már, ott van, gyorsan, el kell kapni, még mielőtt bebújik a lyukba, és tényleg ott a lyuk, nem, nem is lyuk, egy odú, nem, valami nagyobb, egy nagy fadoboz, egy faláda.
A labda nekigurul a ládának, hangosat koppan, visszapattan egyenesen Matyi karmai közé, elkapta, megvan, hangosan nyávogva mordul egyet, meg fogja enni, szét fogja marcangolni, finom pocokhús, nyám-nyám.
Megint nyávog egyet, és akkor a láda felől nyávogás válaszol a nyávogására.
Matyi a labdával a kezében feláll, már nem kandúr. A ládát nézi. A láda elég nagy, összeszegezett deszkákból áll, Matyi a tetején rést lát a deszkák között, belát rajta a láda belsejébe. A kandúr van a ládában, ugyanaz a tarka kandúr, amit azelőtt való vasárnap egerészni látott. Nyávog, és a láda oldalát kaparja.
Várjál, kiengedlek, mondja Matyi. A ládát nézi, hogy hol kell kinyitni. Megvan, az ajtaja egy nagy vaslappantyú a láda rövidebbik oldalán. Matyi nézi, nem látja, hogy kéne kinyitni. Valahogy fel kéne emelni, de nem lehet rendesen megfogni. Van egy kis rés az oldalánál, de nem meri ott bedugni az ujját, fél, nehogy megkarmolja a macska. Várjál meg, visszajövök, mondja, odamegy a körtefához, felszed alóla egy letörött ágat, visszajön, már itt is vagyok, mondja, bedugja az ágat a résbe. Megfeszíti, az ajtó nem nyílik ki, a bot recseg, el fog törni. Már látja is, hogy mi a baj, a lappancs alján egy kis retesz is van, eddig nem vette észre, megfogja, felhúzza, úgy próbálja felemelni. Most már megmozdul, de még mindig nem nyílik, valami tartja belülről, már látja, két nagy rugó, megrántja a lappancsot, a rugók nyikorognak, a macska nyávog, ne félj, mondja, ne félj, mindjárt kiszabadítlak.
Hát te mit csinálsz, kérdezi egy haragos hang. Nagyapa hangja. Matyi összerezzen, elengedi a lappancsot, felnéz, Nagyapa áll ott, kezében egy szürke zsák. Ki akarom engedni szegény cicát, mondja Matyi. Még csak az kéne, mondja Nagyapa, leguggol, ráhúzza a láda szájára a zsákot, aztán az egészet felemeli, kétoldalt tartja, ráz egyet rajta, a macska nagyon hangosan nyávog, Nagyapa egyik kezével a földre teszi a ládát, a másikban a zsákot fogja, a zsák vergődik és dudorodik és nyávog, Nagyapa befogja a zsák száját, egy madzagot vesz elő a zsebéből, beköti a zsákot.
Matyi áll, a zsákot nézi. Engedd ki, mondja, engedd el, kiáltja.
Nagyapa megrázza a fejét. Még csak az kéne, mondja megint. Még csak az kéne, hogy ez is ideszarjon nekem a kertbe a fű közepére.
Matyi a zsákot nézi, mindjárt sírni fog, engedd el, kiáltja megint, azt akarom, hogy azonnal engedd el!
Nagyapa ránéz, mi ez a hang, kérdezi, hogy beszélsz velem, mi? Mit képzelsz magadról? Olyan vagy te is, mint az apád, az olyan hülye volt, hogy kétévesen meg akarta enni a macskaszart, kijöttem a kertbe, és láttam, hogy szorongatja, még most is felfordul a gyomrom, ha rágondolok.
Matyi a földre néz, a ládára, a résen át belesüt a nap. Nem is igaz, mondja, nem akar sírni.
De igaz, mondja Nagyapa.
Matyi nyel egyet, nehéz nyelni, fáj tőle a szája és a torka. Felnéz a zsákra. Mit fogsz csinálni vele? kérdezi.
Semmit, mondja Nagyapa, fogom, és elviszem az orvosi egyetemre. Ott van egy krematórium a pincében, ott majd elégetik.
Matyi Nagyapa felé csap a körtefaággal, Nagyapa megfogja az ág végét, kirántja a kezéből, eldobja. Mit képzelsz magadról, kiáltja, Matyi feléje nyúl, de nem tudja elkapni. Matyi átbújik a keze alatt. Megmondalak, kiáltja, megmondalak apának! Futni kezd a ház felé.
Nagyapa nem jön utána, ott áll a cseresznyefa alatt, a zsákkal a kezében, onnan kiált Matyi után. Nagyon forró benne a tűz, nem fog érezni semmit, ezt kiáltja.
Matyi megáll, visszanéz Nagyapára. Nem igaz, kiáltja. Közben arra gondol, hogy Apa alszik, nagyon-nagyon mélyen alszik, nem fogja tudni felébreszteni.
Eredeti fotó: Dragomán György hozzájárulásával publikálva
