Barion Pixel

Tudástár

Gyerekszemmel – Erdős Virág, Felelős Felnőtt kampány

2023. szeptember 8.
Gyerekszemmel – Erdős Virág, Felelős Felnőtt kampány

A Kék Vonal #FelelősFelnőtt kampányának célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok mentális egészségére, illetve arra, hogy felelős felnőttként még inkább támogatnunk kell a gyerekeket a koronavírus-járvány okozta kihívások közepette. 

Kampányunk során ismert szakembereket, művészeket, döntéshozókat kértünk meg arra, hogy segítsenek definiálni a ‘Felelős Felnőtt’ fogalmát. A felkért írók, költők olyan szövegrészleteket osztottak meg velünk, melyek a gyerekek perspektívájából mutatják be a világot. Az alábbi írást Erdős Virág író, költő ajánlásával tesszük közzé. 

Tegyünk együtt azért, hogy bármilyen problémáról is legyen szó, a fiatalok érdekei képviselve legyenek, és a bajba, vagy veszélybe került gyerekek segélykiáltását meghallja a felnőtt társadalom!

Erdős Virág – face painting

nagy nap van: dzsesszika
repülni tanul

látjátok?
kikelt a lárva

mit számít most már hogy
ő csak egy amolyan
sajátos igényű
árva

apró de
formás kis potrohát riszálva
zümmög hogy bocsi de
ő itt most kiszállna 

úgy érzi
mostantól másutt a helye

megcsapta
úgymond a változás
szele

tandíjra
tarhál és űzi az álmait
repdesve rázza a cuki kis
csápjait

és aztán?
mire megy vele?

Bármi is
történt már rendeződött
arcán egy szemhéjban
elkenődött

tűzpiros
kontúros mélylila
lepkeszárny
fele.

Eredeti fotó: Mészáros Gábor (Erdős Virág hozzájárulásával publikálva)

A fiatalok mentális egészségének megőrzése kiemelten fontos számunkra. Ezért weboldalunkon szülők számára készült cikkek, projektek és e-learning anyagok, illetve szakemberek számára ingyenesen letölthető óravázlatok, tanári kézikönyvek, kutatási eredmények is találhatók. Felelős felnőttnek lenni kihívás, de a Kék Vonalhoz szülőként, gyerekekkel foglalkozó szakemberként is fordulhatsz kérdéseiddel a 116-000-ás anonim vonalunkon.

A Kék Vonal 1993 óta segíti a bajba jutott gyerekeket és az értük aggódó felnőtteket. Ha szerinted is fontos a munkánk, akkor kérjük hogy támogasd az alapítványt az adód 1%-nak felajánlásával, egyszeri vagy rendszeres anyagi támogatással, vagy vásárolj kedvedre a webshopunkban! Adományoddal segélyvonalaink működését támogatod.

Ha érintett vagy a fenti témában, vagy aggódsz valakiért és nem tudod kihez fordulhatnál, írj nekünk vagy hívj minket a 116 111-es díjmentesen hívható telefonszámon!
Szülőnek lenni kihívás. Ha aggódsz gyermeked miatt, és nincs kivel megoszd a vele kapcsolatos aggodalmaidat, hívd a Kék Vonalat a a 116 000-s díjmentesen hívható anonim számon, keressünk együtt megoldást.
Szakemberként, segítőként sem kell egyedül maradnod a megterhelő érzésekkel! Lényeges, hogy te is tudj arról beszélni, ha megvisel egy fiatal helyzete. Ha szükséged lenne valakire, akivel közösen tudsz gondolkozni egy fiatal érdekében, fordulj te is bátran a Kék Vonalhoz! Hívj minket a 116 000-s díjmentesen hívható anonim számon.

Hasznos tippek és infók

Interjú – Dr. Almási Kitti, Felelős Felnőtt kampány
Interjú
#stressz

Interjú – Dr. Almási Kitti, Felelős Felnőtt kampány

Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus, író és előadóként is ismert. Mindent megtesz, hogy minél több emberhez eljutva segítsen a kudarcok tanulásként való…

Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus, író és előadóként is ismert. Mindent megtesz, hogy minél több emberhez eljutva segítsen a kudarcok tanulásként való megélésében, önmagunk elfogadásában, kapcsolataink kezelésében. 

Csak egy vicc? Szexualizált cyberbullying 9-12 évesek között - videó
Videó
#cyberbullying
#sexting
#jelentés
#egészséges kapcsolatok

Csak egy vicc? Szexualizált cyberbullying 9-12 évesek között - videó

. A videó segítséget nyújt a módszertani csomaghoz tartozó óravázlatok használatához. Az óravázlatok segítségével 9-12 éves diákokkal lehet beszélgetni a cyberbullying különböző…

. A videó segítséget nyújt a módszertani csomaghoz tartozó óravázlatok használatához. Az óravázlatok segítségével 9-12 éves diákokkal lehet beszélgetni a cyberbullying különböző formáiról. A feladatokat adaptálni, módosítani lehet az adott körülményeknek megfelelően. A …

Kortársak közötti online szexuális zaklatás – Értsük meg, előzzük meg, reagáljunk rá! - szakmai útmutató
Tanári útmutató (pdf)
#cyberbullying
#sexting
#jelentés
#egészséges kapcsolatok

Kortársak közötti online szexuális zaklatás – Értsük meg, előzzük meg, reagáljunk rá! - szakmai útmutató

Az útmutató azokra a fiatalokra fókuszál, akik önmaguk és mások számára ártalmasan viselkednek az online térben és abban nyújt támpontokat, hogyan lehet…

Az útmutató azokra a fiatalokra fókuszál, akik önmaguk és mások számára ártalmasan viselkednek az online térben és abban nyújt támpontokat, hogyan lehet a viselkedésükre hatással lenni, azt megváltoztatni. Ha ahhoz keresel segítséget, hogy hogyan előzd meg a zaklatást v…

Hogyan lehet segíteni gyermekeket a gyászban? 
E-learning
#gyász

Hogyan lehet segíteni gyermekeket a gyászban? 

A gyász az elmúlás feldolgozását segíti elő, a történtek megfelelő elfogadását. Gyász nélkül a feldolgozás sem lesz teljes értékű, ami a gyerekek…

A gyász az elmúlás feldolgozását segíti elő, a történtek megfelelő elfogadását. Gyász nélkül a feldolgozás sem lesz teljes értékű, ami a gyerekek fejlődésében is nyomot hagyhat.

Hogyan beszélgess gyerekekkel az ünnepekről?
Cikk
#hogyan beszélgess

Hogyan beszélgess gyerekekkel az ünnepekről?

Mit ünneplünk karácsonykor? Az osztálytársamék miért nem így ünnepelnek? Miért megyünk templomba? Mi miért nem megyünk templomba? Ki hozza az ajándékot? Van,…

Mit ünneplünk karácsonykor? Az osztálytársamék miért nem így ünnepelnek? Miért megyünk templomba? Mi miért nem megyünk templomba? Ki hozza az ajándékot? Van, ahol karácsonykor jön a Mikulás?

Beszélj róla! Kampányvideó
Videó
#így segít a Kék Vonal

Beszélj róla! Kampányvideó

A 30 éves Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány az UNICEF-fel együttműködésben bíztatja a fiatalokat, hogy merjenek segítséget kérni és beszélni róla, ha nehézségekkel…

A 30 éves Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány az UNICEF-fel együttműködésben bíztatja a fiatalokat, hogy merjenek segítséget kérni és beszélni róla, ha nehézségekkel küzdenek.

Gyerekszemmel – Rutkai Bori, Felelős Felnőtt kampány
Cikk
#lelki egészség

Gyerekszemmel – Rutkai Bori, Felelős Felnőtt kampány

A Kék Vonal #FelelősFelnőtt kampányának célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok mentális egészségére, illetve arra, hogy felelős felnőttként még inkább támogatnunk…

A Kék Vonal #FelelősFelnőtt kampányának célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok mentális egészségére, illetve arra, hogy felelős felnőttként még inkább támogatnunk kell a gyerekeket a koronavírus-járvány okozta kihívások közepette.