Van, hogy elég a meghallgatás is… Az Öngyilkoság Megelőzésének Világnapja
Az Öngyilkoság Megelőzésének Világnapját minden év szeptember 10-én tartják az IASP (International Association for Suicide Prevention) kezdeményezésére a WHO közreműködésével.
Évente körülbelül egymillió ember hal meg a világon öngyilkosság következtében. 2018-ban 1656-an követtek el öngyilkosságot Magyarországon, 22-vel többen, mint 2017- ben. A 15-29 éves fiatalok körében az öngyilkosság a második halálozási ok világszerte. A
Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány Lelkisegély-vonalán 2018-ban 990 beszélgetésében merült fel öngyilkossági gondolat.
A lelkisegély-szolgálatok kiemelt feladata az öngyilkosság-prevenció. Gyakran már a meghallgatás, az empatikus odafordulás segít oldani azt a nagyon beszűkült tudat állapotot, ami végzetes is lehet. A telefonon keresztül – ritkábban chat szobánkban vagy levélváltások útján – érzelmi támogató mondatok és új nézőpontot adó kérdések érkezhetnek. Ha sikerül a megkeresőt közös gondolkozásra hívni, akkor feltárulhatnak a valódi megoldások felé vezető utak. Ehhez nagy bizalom kell a segítséget kérő részéről, és minden negatív érzés és
gondolat elfogadása a segítő részéről. Mi hiszünk a meghallgatás, az empátia, a beszélgetés erejében. Felismerjük azt is, amikor a segítő beszélgetés eszközei nem tudnak elegendőek lenni, és felajánljuk a konkrét személyes segítség szervezését, ami öngyilkossági veszély esetén akár a mentő kihívását is jelenti.
Segélyvonalaink mellett önkéntesek látnak el ügyeletet. Olyan felelős felnőttek, akik munka, család, tanulmányok mellett heti 4-5 órát szabadidejükből gyerekek és fiatalok meghallgatására szánnak. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány évente több alkalommal toboroz és képez jelentkezőket erre a nem könnyű feladatra.

Ha beszélgetni szeretnél, hívj minket! 116-111
További sajtóhírek:
Gyerekek, akik hamar megtanulják, hogy szenvedni csak halkan szabad
REMÉNYINÉ CSEKEŐ BORBÁLA, A KÉK VONAL GYERMEKKRÍZIS ALAPÍTVÁNY SZAKMAI VEZETŐJÉNEK JEGYZETEMúlt héten közölte az MTI, hogy vádat emeltek egy nő ellen, aki oly mértékben várt el kitűnő sport- és iskolai teljesítményt a gyerekeitől, hogy azzal már súlyosan...
Nemzetközi gyermek lelkisegély-vonal nap – bárkiből lehet segítő!
2023. május 16. Május 17-én tartják a gyermek lelkisegély-vonalak nemzetközi napját, mely alkalom lehetőséget teremt, hogy ismét felhívjuk a figyelmet arra, hogy a meghallgatás és az odafigyelés akár szó szerint életeket menthet, valamint, hogy bárkiből lehet...
Lesújtó hírek és adatok a fiatalok mentális egészségéről
A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány első negyedéves statisztikái is alátámasztják azokat a borúlátó gondolatokat, miszerint egyre több fiatal kerül súlyos lelki krízishelyzetbe, egyre több gyermeknek van szüksége mentális segítségre.2023. május 4. Az elmúlt hetekben...