A szülők közötti párkapcsolati erőszak mindenképpen veszélyezteti a gyermek biztonságát, testi, lelki fejlődését, akkor is, ha ő közvetlenül nem szenved el bántalmazást, erőszakot.
Tudástár
Anorexia: az egyik legmagasabb halálozású pszichiátriai betegség
Egy olyan korban és társadalomban élünk, ahol a külső megjelenés sokszor talán a legfontosabbnak tűnő érték. Ám ha túlzott mértékben próbálunk megfelelni a jelenlegi szépségideálnak, könnyen elveszíthetjük az egészséges viszonyulást saját testünkhöz. A testképzavar és a…
Gyerekszemmel – Dragomán György, Felelős Felnőtt kampány
A Kék Vonal #FelelősFelnőtt kampányának célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok mentális egészségére, illetve arra, hogy felelős felnőttként még inkább támogatnunk kell a gyerekeket a koronavírus-járvány okozta kihívások közepette.
Gyerekszemmel – Berg Judit, Felelős Felnőtt kampány
A Kék Vonal #FelelősFelnőtt kampányának célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok mentális egészségére, illetve arra, hogy felelős felnőttként még inkább támogatnunk kell a gyerekeket a koronavírus-járvány okozta kihívások közepette.
Gyerekszemmel – Erdős Virág, Felelős Felnőtt kampány
A Kék Vonal #FelelősFelnőtt kampányának célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok mentális egészségére, illetve arra, hogy felelős felnőttként még inkább támogatnunk kell a gyerekeket a koronavírus-járvány okozta kihívások közepette.
Gyerekszemmel – B. Nagy Réka, Felelős Felnőtt kampány
A Kék Vonal #FelelősFelnőtt kampányának célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok mentális egészségére, illetve arra, hogy felelős felnőttként még inkább támogatnunk kell a gyerekeket a koronavírus-járvány okozta kihívások közepette.
Gyerekszemmel – Dallos Bogi, Felelős Felnőtt kampány
A Kék Vonal #FelelősFelnőtt kampányának célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok mentális egészségére, illetve arra, hogy felelős felnőttként még inkább támogatnunk kell a gyerekeket a koronavírus-járvány okozta kihívások közepette.
Gyerekszemmel – Harcos Bálint, Felelős Felnőtt kampány
A Kék Vonal #FelelősFelnőtt kampányának célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok mentális egészségére, illetve arra, hogy felelős felnőttként még inkább támogatnunk kell a gyerekeket a koronavírus-járvány okozta kihívások közepette.
Gyerekszemmel – Fiala Borcsa, Felelős Felnőtt kampány
A Kék Vonal #FelelősFelnőtt kampányának célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok mentális egészségére, illetve arra, hogy felelős felnőttként még inkább támogatnunk kell a gyerekeket a koronavírus-járvány okozta kihívások közepette.
Gyerekszemmel – Kemény Zsófi, Felelős Felnőtt kampány